Chelsea: egyre közelebb Kepa helyettesítéséhez – sajtóhír

K. T. I.K. T. I.
2020.09.07. 09:43
null
Edouard Mendy lehet a Chelsea nyári kapusszerzeménye (Fotó: AFP)
Angol sajtóhírek szerint közel került a megállapodáshoz a Chelsea és a Stade Rennes, valamint a francia csapat kapusa, Edouard Mendy.  

Kevin Palmer beszámolója szerint „kritikus” ponthoz érkezett az egyeztetés a kapust kereső londoni együttes, valamint a francia csapat között. A posztból arra következtetni, a két fél hamarosan megállapodhat egymással, ám a goal.com újságírója hozzáteszi, a Chelsea más kapusokkal is tárgyalásban áll.

A 28 esztendős Édouard Mendy piaci értékét 7 millió euróra teszi a Transfermarkt, A kapus a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság első fordulójában végig a pályán volt a Lille elleni bajnokin, amelyen csapata 1–1-es döntetlent ért el idegenben. Ezt követően viszont meglepetésre kimaradt a keretből a Montpellier elleni találkozóra.

Mendy a Marseille-nél lett profi játékos, majd 2016 és 2019 között a Stade Reims alkalmazásában állt, innen szerződött tavaly nyáron 4 millió euróért cserébe a Rennes-hez. Utóbbi együttesben bő egy év alatt 34 tétmeccsen lépett pályára, 32 gólt kapott és 13-szor őrizte meg kapuját a találattól.

Mendy személye azért is lehet izgalmas, mert a Chelsea-nek egyszer már remekül bejött, hogy egy viszonylag ismeretlen kapust szerzett meg a Rennes-től. A labdarúgót Petr Cechnek hívják, s 2004 nyarát írtuk ekkor…

Kepa a Chelsea korábbi rekordigazolása, posztján továbbra is a világ legdrágább játékosa, ám az elmúlt két idényben nem tudta bizonyítani, hogy megért 80 millió eurót. A 2019–2020-as évad hajrájára el is veszítette a helyét a londoniak kezdőjében és Frank Lampard inkább veterán cserekapusát, Willy Caballerót kezdette.

Nem számít, hogy honnan jöttél ehhez a klubhoz, nem fontos, hogy mennyit fizettek érted. A teljesítmény és az edzéseken elvégzett munka, ez az, ami számít” – mondta Lampard tavasszal, mikor a Manchester United elleni rangadó előtt a kispadra ültette a spanyol kapust.

Korábban az Ajax kameruni labdarúgóját, André Onanát emlegették még a Chelsea fő kiszemeltjei között.

Legfrissebb hírek

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
11 órája

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37

Közel a visszatéréshez a Liverpool olasz védője

Angol labdarúgás
2026.08.07. 09:17

Matthias Jaissle lett a Newcastle United vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.08.05. 20:38

Bruno Guimaraest hetvenötmillióért viszi az Arsenal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.05. 11:19