Liverpool: a Barcelona francia támadóját vennék kölcsön – sajtóhír

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2020.09.18. 15:34
null
Dembélé a Liverpoolban köthet ki (Fotó: AFP)
Spanyol sajtóértesülések szerint a Premier League-ben szereplő Liverpool FC érdeklődik az FC Barcelona francia támadója, Ousmane Dembélé iránt. 


Az angol bajnoknak egyelőre nem volt túl mozgalmas átigazolási időszaka, igaz, pénteken hivatalosan is bejelentette Thiago Alcántara szerződtetését.

A spanyol középpályás mellett egy szélső is érkezhet az Anfieldre, hiszen a Sport értesülései szerint Jürgen Klopp Ousmane Dembélét is a klubhoz szeretné csábítani. Az angolok kölcsönbe vinnék a franciát, s állítólag már meg is keresték a Barcát. A fiatal támadó bérét egy az egyben átvenné a Liverpool, ugyanakkor az egyéves kölcsönért nem fizetnének a „vörösök” a katalán egyesületnek.

Egyelőre sem a Liverpool, sem a Barca nem nyilatkozott a lehetséges transzferrel kapcsolatban, az biztos, hogy Katalóniában jobban örülnének, ha egy gárda végleg megvásárolná Dembélét.

A 23 esztendős játékos nemrég felépült sérüléséből – tétmeccsen november óta nem lépett pályára –, s jelenleg a negyedik idényére készül a Barcelonában.

Legfrissebb hírek

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
18 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

A PSG vezetőedzője után két kulcsjátékos is megsérült

Francia labdarúgás
2025.09.07. 13:59

Ökölvívás: Szeleczki Lilla győzelmével kezdődött a világbajnokság

Ökölvívás
2025.09.04. 13:06

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

Csaknem 4.5 milliárd euró elköltése után így állnak a PL csapatai

Angol labdarúgás
2025.09.02. 19:34

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32
Ezek is érdekelhetik