PL: „A kluboknak segíteniük kell a kisebb csapatokat”

MTI MTIMTI MTI
2020.09.30. 18:26
Nagy-Britannia kormánya abban bízik, hogy az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő klubok kiveszik a részüket a koronavírus-járvány miatt nehéz gazdasági helyzetbe került alacsonyabb osztályú együttesek megsegítéséből.

Nigel Huddleston sportminiszter szerdán a brit parlamentben azt mondta: „létfontosságú” a nagy költségvetéssel működő klubok esetében, hogy jelen helyzetben elfogadják a felelősségvállalásukat.

„Várjuk és elvárjuk tőlük, hogy segítsenek a piramis alacsonyabb részein lévőkön” – mondta. Hozzátette, kifejezetten a Premier League klubjaira gondolt, és bízik benne, hogy ők is kiveszik majd a részüket a segítségnyújtásból, amelyről hamarosan megkapják majd a megerősítést.

Az Angol Labdarúgóliga (EFL) által szervezett másodosztály (Championship), harmadosztály (League One) és negyedosztály (League Two) csapatai nagyrészt a meccsnapi bevételekre támaszkodnak. A brit kormány a múlt héten úgy döntött, a világjárvány második hulláma miatt október 1-től még korlátozott számban sem térhetnek vissza a szurkolók a stadionokba, és ennek várhatóan ismét komoly hatása lesz a klubok gazdasági helyzetére. Az előrejelzések szerint körülbelül 200 millió font lehet a veszteség, ha az egész szezont zárt kapuk mögött rendezik.

A PL-klubok képviselőinél már téma volt az EFL-csapatok anyagi támogatása, de sajtóhírek szerint az élvonal gárdái megosztottak a kérdésben. Közülük néhány úgy gondolja, hogy az átigazolási díjakkal már hozzájárultak a kisebb klubok működésének normalizálásához. Jürgen Klopp, a Liverpool FC vezetőedzője a múlt héten azt mondta, a sportágnak meg kell próbálnia segítenie önmagán, és nem csak a kormány pozitív döntésére várni. Hozzátette, a televíziós közvetítési díjakból jelentős bevételhez jutó PL-csapatoknak segíteniük kell az alacsonyabb osztályú klubokat.

Néhány parlamenti képviselő eközben úgy véli, az egész problémát a PL-gárdáknak kellene megoldaniuk, és a kormánynak nem szabad az adófizetők pénzéből erre áldoznia.

Legfrissebb hírek

Pep Guardiola távozik a Manchester City menedzseri posztjáról – hivatalos

Angol labdarúgás
8 órája

Michael Carrick marad a Manchester United vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
8 órája

Slot: Szoboszlai Dominik az iskolapéldája annak, hogyan kell a Premier League-ben egyre jobbá válni

Angol labdarúgás
9 órája

Premier League: Szoboszlait is beszavazhatják a szurkolók az év csapatába

Angol labdarúgás
Tegnap, 18:35

„Apa, bajnokok vagyunk!” – fia sírva közölte a nagy hírt az Arsenal edzőjével

Angol labdarúgás
Tegnap, 18:10

19 meccs kapott gól nélkül, 18 találat szöglet után – az Arsenal bajnoki címe számokban

Angol labdarúgás
2026.05.20. 13:20

Wenger üzent az Arsenal bajnoki címe után – videó

Angol labdarúgás
2026.05.20. 12:10

Ezrek ünnepelték Londonban az Arsenal bajnoki címét

Angol labdarúgás
2026.05.20. 11:05
Ezek is érdekelhetik