PL: a Lyon elutasította az Arsenal ajánlatát – sajtóhír

CS. M.CS. M.
2020.09.06. 19:07
null
A Lyon többet kérne fiatal tehetségéért (Fotó: AFP)
Francia sajtóértesülések szerint 35 millió eurót és egy játékost ajánlott fel az Arsenal a Lyonnak a 22 esztendős Houssem Aouar játékjogáért, a Bajnokok Ligája elődöntőig menetelő klub azonban elutasította.

 

Az „ágyúsok” állítólag már a Bajnokok Ligája-elődöntőt követően is megpróbálkoztak egy ajánlattal a Lyonnál a fiatal középpályásért, ám akkor még kevesebb készpénzt tettek a meg nem nevezett játékos mellé.

A Get French Football News értesülései szerint egyébként a felajánlott játékos nem más, mint a 21 éves francia középpályás, Mattéo Guendouzi, aki Mikel Arteta vezetőedző irányítása alatt szinte teljesen kiszorult a londoniak kezdőjéből. A Lyon állítólag nem zárkózik el tehetsége eladása elől, de több pénzt kérne érte.

Guendouzi piaci értékét egyébként 32 millió euróra taksálja a mértékadó Transfermarkt, így a sajtóhírekben szereplő 35 milliós összeggel ez már közel 70 millió eurós ajánlatnak tekinthető az „ágyúsok” részéről, a korábbi hírek pedig éppen arról szóltak, hogy a Lyon nagyjából ennyit szeretne kapni Aouarért – akinek közel 50 millió euró a piaci értéke.

A Lyon 22 éves tehetsége a 2019–2020-as idényben robbant be a köztudatba – 41 tétmeccsen kilenc góllal és tíz gólpasszal zárt. Utóbbiból hatot a Bajnokok Ligájában szerzett, amellyel a sorozat gólpasszkirálya lett holtversenyben. Aouar nevét egyébként az FC Barcelonával is összeboronálták az utóbbi hetekben.

Legfrissebb hírek

Juhász Roland: A világsztároknak is nagy élmény lesz a Puskás Arénában játszani

Bajnokok Ligája
16 órája

Lőw Zsolt a BL-döntőről: 51:49 arányban a Paris Saint-Germaint tartom esélyesebbnek

Bajnokok Ligája
2026.05.21. 22:26

„Apa, bajnokok vagyunk!” – fia sírva közölte a nagy hírt az Arsenal edzőjével

Angol labdarúgás
2026.05.21. 18:10

Luis Enrique szerint nagyszerű lesz a budapesti BL-döntő

Bajnokok Ligája
2026.05.21. 09:19

BL-döntő: az Arsenal a Vasas stadionjában edz; a New York-palota ad otthont a PSG-nek – NS-infó

Bajnokok Ligája
2026.05.20. 16:39

19 meccs kapott gól nélkül, 18 találat szöglet után – az Arsenal bajnoki címe számokban

Angol labdarúgás
2026.05.20. 13:20

Wenger üzent az Arsenal bajnoki címe után – videó

Angol labdarúgás
2026.05.20. 12:10

Ezrek ünnepelték Londonban az Arsenal bajnoki címét

Angol labdarúgás
2026.05.20. 11:05
Ezek is érdekelhetik