PL: „Ez szégyenletes” – Gary Neville a megítélt büntetőről

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2020.09.20. 10:01
null
David de Gea sem hitte el, hogy Martin Atkinson újrarúgatta a tizenegyest (Fotó: AFP)
Szégyenletesnek tartja a Manchester United korábbi labdarúgója, Gary Neville a szombati Manchester United–Crystal Palace meccsen megítélt büntetőt. Mint ismert, a „vörös ördögök” idénybeli első mérkőzésükön meglepetésre 3–1-re kikaptak hazai pályán a Roy Hodgson irányította londoni együttestől. A vendégek a második góljukat büntetőből szerezték, ám a Sky Sports szakértője kétségbe vonta a játékvezető döntését.

„A múlt heti Leeds elleni mérkőzésen megítélt tizenegyesről, és a mairól is az a véleményem, hogy komolytalan” – mondta a mérkőzés után Neville. Hozzátette: ez soha nem lehet büntető. Lindelöf azt sem tudta, hol a labda.

A mérkőzés összefoglalója (Pogba esése 4:28-nál, Lindelöf kezezése 8:08-nál)


Jordan Ayew állt oda elvégezni a büntetőt, de a lövését David de Gea hárította. A játékvezető fülére viszont rászóltak a videós szobából, hogy a spanyol kapus idő előtt kilépett a gólvonalról, így Martin Atkinson a következő játékmegszakítás után visszanézte az esetet, majd újrarúgatta a büntetőt – Wilfried Zaha hajtotta végre az ítéletet, és ő már nem hibázott.

„Ez abszolút szégyenletes” – vélekedett Neville az újrarúgatott tizenegyes kapcsán. Hozzátette: milliméterekről van szó, hihetetlen ami történt.

A döntés súlyosságát tovább fokozza, hogy a MU számára az első félidőben nem ítéltek büntetőt egy olyan szituáció végén, amely során Paul Pogba még a cipőjét is elhagyta. Ezt az esetet Atkinson még csak vissza sem nézte, a videobíró döntésére hagyatkozott, ellentétben Lindelöf kezezésénél, amikor ő maga ment ki oldalra és tekintette meg a szituációt.

De Geáé az első olyan kivédett büntető az új idényben, amelyet újrarúgattak (Fotó: skysports.com)
De Geáé az első olyan kivédett büntető az új idényben, amelyet újrarúgattak (Fotó: skysports.com)
Legfrissebb hírek

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
11 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
13 órája

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
17 órája

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
20 órája

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
22 órája

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57
Ezek is érdekelhetik