Arsenal: bezárták az akadémiát; karanténban a válogatott védő

2020.10.08. 11:37
null
Mikel Arteta nem számíthat Kieran Tierneyre a Manchester City ellen (Fotó: AFP)
Az Arsenal hivatalosan is megerősítette, hogy csütörtökre bezárják a Hale End Akadémiát, miután a személyzeti stáb egyik tagjának pozitív lett a koronavírustesztje.

 

A szóban forgó illetőt azonnal elkülönítették hat másik stábtaggal együtt. További intézkedésként a klub a csütörtökre bezárta az akadémiát, amelyet alaposan kitisztítanak a nap folyamán. A közleményben hozzáteszik, a fejleményekről tájékoztatást biztosítanak az alkalmazottaknak, szülőknek és a fiatal játékosoknak, ugyanis mindenki egészsége és biztonsága top prioritást élvez a klub részéről. A kialakult helyzet a férfi és női felnőttcsapatot nem érinti.

Szintén az Arsenalhoz kapcsolódó hír, hogy Kieran Tierneynek 14 napos önkéntes karanténba kellett vonulnia, miután kiderült, hogy érintkezhetett a skót válogatottnál Stuart Armstronggal, akinél kimutatták a fertőzést. A balhátvéd így biztosan kihagyja a nemzeti együttes soron következő három mérkőzését, valamint az észak-londoniak Manchester City elleni bajnokiját.

„Borzasztóan csalódott és frusztrált vagyok a kialakult helyzet miatt. Betartottam minden előírást, és megbizonyosodtam arról, hogy meglegyen a kellő távolságtartás a hotelben. Tudom, hogy az Arsenal és a hazai szövetség megbeszéléseket folytat a skót hatóságokkal, hogy fény derüljön az okokra” – idézi az Arsenal oldala Tierneyt, akinek három tesztje is negatív lett.

Legfrissebb hírek

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

„Ennek a vereségnek fájnia kell” – Artetát nem csupán az eredmény keserítette el

Angol labdarúgás
2026.09.20. 10:59

Rég nem látott összeomlás az Arsenaltól, simán nyert a Brighton

Angol labdarúgás
2026.09.19. 18:00

Max Dowman duplázott, az Arsenal 58 perc alatt lerendezte az Ipswichet a Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.09.15. 23:04

„Elfogadhatatlan!” – hiába az Arsenal újabb győzelme, Arteta keményen kritizálta a játékvezetőt

Angol labdarúgás
2026.09.13. 12:25

Megszenvedett a Sunderland ellen, de továbbra is hibátlan az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.09.12. 23:05

De Bruyne a kritikusoknak: Nem tudom, mit vártok, én ez vagyok

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 14:45