Arsenal: Úgy érzem, Özillel kudarcot vallottam – Arteta

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.10.22. 14:13
null
Mikel Arteta úgy érzi, megbukott Mesut Özillel (Fotó: AFP)
Mikel Arteta, az Arsenal menedzsere reagált arra, hogy miért hagyta ki sztárjátékosát, Mesut Özilt a labdarúgóklub Premier League-keretéből.

 

Mint ismert, a német középpályás régóta nem számít alapembernek Mikel Artetánál, előtte Unai Emerynél sem játszott rendszeresen, néhány napja pedig kiderült, hogy az Arsenalnem nevezteőt az Európa-liga csoportkörére, sőt, immár a Premier League-névsorbansem szerepel a neve.

A fejlemények kapcsán Mesut Özil elkeseredettenposztolt a közösségi oldalán:Amikor 2018-ban aláírtam az új szerződésemet, hűséget fogadtam szeretett klubomnak, az Arsenalnak. Szomorú vagyok, hogy ez nem lett viszonozva.

A világbajnok játékos hozzátette, meglátása szerint nem engedik, hogy az Arsenalban futballozzon, ám ő mindent megtesz majd, hogy ne így érjen véget a csapatnál eltöltött utolsó idénye.

Csütörtökön megszólalt Arteta is, aki nem kertelt: úgy érzi, megbukott Özillel.

„Az a munkám, hogy a lehető legtöbbet kihozzam az összes játékosomból, és a csapat jól teljesítsen. Jelen pillanatban úgy érzem, hogy kudarcot vallottam. A lehető legjobb Özilt szeretném adni az együttesnek. Volt, amikor ennek a közelébe tudtam jutni, de mostanság nem voltam képes arra, hogy elérjem. A döntésemért természetesen vállalom a felelősséget”– idézi a Guardian Sport a menedzsert.

Özil a mostani idényben nem lépett pályára tétmérkőzésen, míg a 2019–2020-as kiírásban 23 találkozón összesen egyszer volt eredményes és három gólpasszt adott. A korábbi Real Madrid-futballista legutóbb március 7-én szerepelt tétmeccsen az Arsenal színeiben.
Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
16 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
18 órája

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
22 órája

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik