FFT: George Best, a legeslegnagyobb király

FFT FFTFFT FFT
Vágólapra másolva!
2020.10.17. 09:51
1973-ban mindössze egy olyan klub volt Manchesterben, ami igazán érdekelte Bestie-t, és az nem a United volt... Az FFT megidézi a Slack Alice-t, a belfasti „második otthonát”, ami végül bukását is eredményezte.

Miután ráébredt arra, hogy Matt Busby nagyszerű csapata kiöregedett, és ennek köszönhetően az ő irányába is megcsappant az érdeklődés, 27. születésnapja előtt George Best kétszer is megkísérelt visszavonulni. Üzleti értékét – amellyel ügynöke egyszer így büszkélkedett: „felvéshetnénk a nevét a lépcsőkorlát léceibe, és árulhatnánk kunyhókban is” – nagyban károsította, hogy letartóztatták, majd feltételesen szabadlábra engedték, mert megpofozott egy nőt egy éjjeli szórakozóhelyen. Busby utóda, Wilf McGuinness ejtette őt, az őt követő Frank O'Farrell eladásra szánta, az újabb menedzser, Tommy Docherty pedig elpasszolta a Queens Park Rangersnek.

Az 1968-as Év játékosa még a Toronto Metrosszal is tárgyalt, majd végül átlagosan 6000 néző előtt lépett pályára az Egyesült Államokban. Többször jelent meg a bíróság előtt, volt trombózisa is, élete káoszba fordult, 1972 novembere óta nem lépett pályára, és csupán szemlélője lehetett annak, ahogy a Manchester United hét ponttal kerülte el a kiesést. Az Old Traffordon egyre ritkultak megjelenései, akárcsak a United edzőpályáján, a Cliffen. Egy pillanat alatt szedhette volna a sátorfáját Londonba, hogy felszedjen egy színésznőt, és törzsvendége legyen egy éjszakai bárnak. Vagy elrepülhetett volna Marbellába, hogy fürdőzzön a napfényben, a fehérborban, tapasban, steakben és nőkben. És maradhatott Manchesterben is, folytatni az ivászatot. „Mindenféle nőkkel összeakadtam az egész világról, csak hogy bebizonyítsam, ezt is meg tudom csinálni – írta 2001-ben. – Összehozott a sors egy ausztrál lánnyal, és amikor néhány hét után meguntam őt, visszaküldtem Ausztráliába.”

Amikor mégis szerepelt a Unitedben, az már nem hozta meg a régi elismerést. „Igazán az esett rosszul, ahogy a szurkolók bántak velünk, amikor kikaptunk egy olyan csapattól, amit korábban kinyírtunk.” 1973 késő őszén az egykori óriások már a kiesés felé meneteltek. Ugyanekkor Best megnyitotta night clubját, ami végérvényesen elhozta pályafutása végét a Unitedben.

És a történet csak itt kezdődik...

A George Best night clubjáról és hihetetlen életformájáról szóló cikk teljes hosszában elolvasható a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!

Legfrissebb hírek

Női pólósainknak a világbajnokon át vezet az út az Eb-döntőbe; Tóth Zita a 20 közé kerülhet

E-újság
2026.02.02. 23:35

A Ferencváros a forduló nyertese; Varga Barnabás majdnem hős lett az AEK-ben

E-újság
2026.02.01. 23:24

Elvesztette veretlenségét, és a rájátszásban folytatja a Ferencváros; Két világ között: miért más a Liverpool Európában, mint Angliában?

E-újság
2026.01.29. 23:58

Szoboszlai Dominik: Elvégeztem a házi feladatot; Döntetlen a Panathinaikosz ellen – az FTC még veretlen!

E-újság
2026.01.23. 00:01

Bánhidi nélkül is a nyolc közé kerülés a férfiválogatott célja; Vogel Soma: Hollandia ellen kötelező győznünk

E-újság
2026.01.15. 23:57

Marko Nikolics kérte Varga Barnabást; Szabó Ferenc: 70

E-újság
2026.01.04. 00:12

Kategóriánként hárman maradtak; Varga Zsolt: Nem tolom át a játékosaimra a feszültséget

E-újság
2026.01.02. 22:37

Kinek szurkolhatunk? Éves versenynaptár 2026; Horváth Dávid: Irigyelt állásom volt…

E-újság
2025.12.30. 00:16
Ezek is érdekelhetik