Liverpool: szívmelengető levelet írt egy 11 éves kisfiúnak Klopp

T. M.T. M.
Vágólapra másolva!
2020.10.12. 19:09
null
Klopp szívmelengető válaszlevelet írt (Fotó: AFP)
A 11 éves Lewis Balfe levelet írt a Liverpool német trénernek, Jürgen Kloppnak, mert tartott attól, hogy gondjai lesznek az új iskolájában. Klopp válaszát aztán büszkén megmutatta a Liverpool Echo napilapnak, amely az olvasók elé tárta annak tartalmát.

A 11 éves Lewis Balfe iskolát vált, és erről, illetve aggodalmairól levelet írt a Liverpool menedzserének, Jürgen Kloppnak, aki szívmelengető válaszlevet írt.

„Szia Lewis, először is elárulhatok egy titkot? Én is szoktam izgulni” – kezdte üzenetét az 53 esztendős szakember. – „És mindig emlékeztetem a játékosaimat arra, hogy mennyire fontosak nekem, és mennyire hiszek bennük. Biztos vagyok benne, hogy a szüleid is így tesznek veled.”

A BL-győztes tréner azt tanácsolta a kisfiúnak, hogy ne aggódjon a jövő miatt.

„Több döntőt is elvesztettem már, és nem valami jó érzés. De a családom és a barátaim támogatásával átvészeltem ezeket a nehéz időszakokat, és végül újra sikereket értem el. Szóval inkább örülj előre mindannak, ami felnőttként rád vár majd” – zárta sorait Klopp.

Legfrissebb hírek

A korábbi erőnléti edző meglepő részleteket árult el Szoboszlai liverpooli pályafutásának kezdeteiről

Angol labdarúgás
9 órája

Arne Slot elárulta, mi változott Kerkez Milos kapcsán a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:29

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2026.02.03. 13:18

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.02.02. 11:22
Ezek is érdekelhetik