PL: „A játékvezetők rosszul értelmezik a kezezés-szabályt”

MTI MTIMTI MTI
2020.10.04. 13:57
null
Dier szerint a játékvezetők rosszul értelmezik a szabályt (Fotó: AFP)
Eric Dier, a Tottenham Hotspur angol válogatott labdarúgója szerint a játékvezetők rosszul értelmezik a kezezés-szabályt a Premier League-ben.

„Amikor a tizenhatos környékére vagy azon belülre érünk, rettegünk az új szabálytól. Nincs kedvünk cselekedni, vagy normális módon játszani” – magyarázta a 26 éves középhátvéd.

Hozzátette, az új szabály alaposan megnehezíti a védők dolgát, akik már kétszer is meggondolják, hogy csináljanak-e bármit is a büntetőterületen belül.

Dier annak apropóján vetette fel a problémát, hogy egy héttel ezelőtt a Newcastle játékosa, Andy Carroll közvetlen közelről az ő felemelt karjára fejelte a labdát, ezért a vendégek büntetőt kaptak, és a 97. percben egyenlítettek.

A Premier League már jelezte, hogy meg akarja változtatni a kezezés-szabályt, és tárgyalásokat folytat a sportág nemzetközi szabályalkotó testületével (IFAB), miután a játékosok és a vezetőedzők egységesen kritizálják a játékvezetők szabályértelmezését.

„Úgy tűnik, mindenki ugyanazon a véleményen van, ami a futballban ritkaság. Ez egyértelművé teszi, hogy a dolgok nincsenek rendben. Ha az ellenfél edzője azt mondja, hogy szerinte ez nem volt büntető, ami szintén ritkaság, az nagyon egyértelmű” – magyarázta a középhátvéd.

Dier elmondta, léteznek egymásnak ellentmondó szabályok is, és úgy vélekedett, a játékvezetőknek csak akkor kellene tizenegyest ítélniük, ha a kezezés szándékos volt, vagy ha a vétkes játékos karja természetellenes helyzetben volt.

„Ha túl közel vagy, ha közvetlen közelben vagy, és a labda eltalálja a karodat, az nem kezezés. Ha a karodnak egy bizonyos részét találják el, az sem kezezés. Számomra ez az egész nagyon egyértelmű. Szándékos volt? A kar olyan helyzetben volt, amiben nem kellett volna lennie? Ezt a két kérdést kell feltenni” – magyarázta Eric Dier.

Legfrissebb hírek

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
2026.08.12. 12:27

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37

Közel a visszatéréshez a Liverpool olasz védője

Angol labdarúgás
2026.08.07. 09:17

Matthias Jaissle lett a Newcastle United vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.08.05. 20:38