Liverpool: bajban Jürgen Klopp csapata, újabb védő sérült meg

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2020.11.11. 19:14
null
Gomez hévégén még De Bruyne ellen harcolt (Fotó: AFP)
Szerdán megsérült Joe Gomez, a Liverpool és az angol válogatott belső védője – írja a Goal. A hátvéd sérülésével szinte Jürgen Klopp összes védekező játékosa kidőlt.

 

Joe Gomez szerdán, az angol válogatott edzésén sérült meg, s úgy tűnik, hosszabb időre is kidőlhet – írja a goal.com. Ez nem csak Gareth Southgate együttesének rossz hír, a Liverpoolban ugyanis szinte az összes védő „elfogyott”: Virgil van Dijk, Trent Alexander-Arnold és már Gomez sem bevethető, ráadásul a védekező középpályás, Fabinho is megsérült korábban.

Jelenleg Joel Matip az egyetlen belső védő, aki elérhető Jürgen Klopp számára, igaz, ő is sérüléssel bajlódott korábban – csupán két alkalommal játszott 90 percen át az elmúlt 13 hónapban.

A német tréner számára Rhys Williams és Nat Phillips jöhet szóba vészmegoldásként, de azt sem zárta ki, hogy a kapitány, Jordan Henderson játsszon ideiglenesen a védelem tengelyében.

A Liverpool menedzsere a Manchester City elleni 1–1-es döntetlen után kitért arra is, hogy valamit változtatni kell a zsúfolt menetrenden, különben gyorsan kizsigerelődnek a játékosok.

„A fiúk a teljesítőképességük határán vannak. Ha egy csapat szerda este játszik, nem szabadna szombaton fél egykor pályára lépnie – utalt a Manchester Unitedre Klopp. – A vasárnap nem probléma, de ne a 12.30-as időpont legyen, mert az gyilkos. Felébredsz, és rögtön játszol. Szükség van a pihenésre. A Premier League-nek változásra van szüksége, a Skynak, a BT-nek, mindenkinek beszélnie kell egymással. Jó futballt akarnak? Adjanak a srácoknak néhány órával több pihenőt!”

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2026.02.03. 13:18

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.02.02. 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik