PL: a londoni klub vesztesége meccsenként 2 millió font

Vágólapra másolva!
2020.11.18. 10:26
null
A zárt kapus meccsek miatt jelentős veszteségeket könyvelhetnek el az angol klubok, köztük a West Ham is (Fotó: AFP)
A zárt kapus hazai meccsek mindegyikén kétmillió font (805 millió forint) a vesztesége az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő West Ham Unitednek.

 

Angliában a pandémia következtében kialakult gazdasági helyzetben az alacsonyabb osztályú klubok az élvonal tehetősebb csapataitól várnak anyagi segítséget, de Karren Brady, a WHU alelnöke kifejtette: a mostani állapot mindenkinek végzetes.

„A West Ham meccsenként kétmillió fontot veszít a jegyértékesítésből és az egyéb szolgáltatásokból származó bevételek kiesése miatt, de egyes kluboknál ez tízmilliós kiesést is jelenthet” – mondta Brady a BBC-nek. Hozzátette, a Premier League kapcsán az angol futball piramisának csúcsáról beszélnek, de van egy külön piramis az élvonalbeli bajnokságban szereplő együttesek között is. Ennek a tetején azok a klubok állnak, amelyeknek tulajdonosi köre teljesen független Angliától, míg a piramis aljára azok kerülnek, ahol ettől eltérő a tulajdonosi struktúra.

„Mindenki szenved, de a kisebb gazdasági társaságoknak, akár futballról vagy más területről beszélünk, nincs sok anyagi tartalékuk. Ez a helyzet most a kisebb futballkluboknál is” – nyilatkozta a sportvezető.

Brady – a témában korábban nyilatkozó kollégáihoz hasonlóan – csalódottságát fejezte ki, amiért a stadionok továbbra is zárva vannak a szurkolók előtt, miközben London olyan nagy, fedett szórakoztató létesítményei, mint az O2 Aréna, a Royal Albert Hall vagy a Palladium nyitva lehetnek. Ellentétben a nyitott és szerinte Covid-mentes stadionokkal. Kiemelte: bizonyítaniuk kell a korlátozásokat meghozó brit kormánynak, hogy stadionjaikban szurkolókkal is biztonságosan tudnak mérkőzéseket rendezni.

Az angol profi bajnokságokban a márciusi leállás óta minden mérkőzést zárt kapuk mögött rendeztek meg.

 

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
22 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.02.02. 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik