Légiósok: a Bristol City edzője Nagy Ádámot méltatja

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2020.12.11. 11:01
null
Nagy Ádám (jobbra) az utóbbi hetekben nagyszerű teljesítményt nyújt (Fotó: Getty Images)
Az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Championship) szereplő Bristol City középpályásáról, Nagy Ádámról remek véleménnyel van edzője – olvasható a bristolpost oldalán.

 

A lap megjegyzi, hogy Nagy Ádám eredményes volt a QPR elleni mérkőzésen, valamint kiemeli, hogy a Blackburn és a Birmingham City elleni bajnokikon is jó teljesítményt nyújtott a magyar légiós – utóbbin remekül szűrte meg az ellenfél kontráit.

Nagy jó heteken van túl – állítja a lap –, aki sorozatban nyolcadik mérkőzésén kezdő, ráadásul a válogatott meccsek miatti szünetben a nemzeti csapatban is játszott.

Dean Holden, a Bristol City vezetőedzője a Rotherham elleni szombati meccs előtt elmondta a véleményét a 25 éves magyar középpályásról.

„Ő nagyon-nagyon jó játékos, aki tisztában van az erősségeivel” – kezdte Holden. A lap szerint a Bristolban Nagy szerelt a legtöbbször a Blackburn elleni szerdai mérkőzésen és kiemeli, a 2.5-ös meccsenkénti szerelési átlaga minden csapattársáénál jobb a bajnokságban.

„Önzetlen csapatjátékos – folytatta Holden. – Rengeteget dolgozik a középpályán, ami sokszor észrevétlen marad, de természetesen nem előttem és a csapattársak előtt. Az utóbbi időszakban nagyon jó teljesítményt nyújt.”

„Fantasztikus helyen van, és csak folytatnia kell, amit elkezdett. Biztos vagyok benne, hogy ez így lesz” – tette hozzá. Hangsúlyozta: szerinte a legjobbját láthatjuk most tőle, ez nem is kétséges.

Legfrissebb hírek

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkez Milost

Angol labdarúgás
4 órája

„Kár érte…” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhiéhez hasonló esetek

Angol labdarúgás
2025.09.12. 11:13

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
2025.09.12. 08:38

74 vádpontban találták bűnősnek a Chelsea-t – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.11. 13:00

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58
Ezek is érdekelhetik