PL: Bruno Fernandes olyat tett, amit Kane óta senki sem

B. D. K.B. D. K.
2020.12.11. 12:58
null
Bruno Fernandes hatalmas szerepet játszott abban, hogy csapata hátrányból nyerte a mérkőzéseit (Fotó: AFP)
Bruno Fernandest választotta meg november legjobb Premier League játékosának az EA Sports, így a portugál középpályás a naptári évet tekintve már harmadszor zsebelhette be ezt az elismerést.

 

Harry Kane óta nem volt a Premier League-ben olyan játékos, akit egy éven belül háromszor is megválasztottak volna a hónap legjobbjának – mostanáig. Az angol támadó 2017-ben érte el ezt a bravúrt, 2020 pedig egyértelműen Bruno Fernandes éve.

 


 

A 26 éves portugál támadó középpályás januárban érkezett a Manchester Unitedhez, aki februárban és júniusban volt a hónap legjobbja.

„Nehéz ezt az elismerést begyűjteni, ezért büszke vagyok arra, hogy a harmadikban részesülök” – mondta Fernandes.

„Akkor leszek boldog, hogyha megnyerjük a bajnokságot. Azért jöttem Angliába és ebbe a nagyszerű klubba, hogy megnyerjem a Premier League-t, és úgy gondolom, megvan az esélyünk rá” – tette hozzá. Fernandes a négy novemberi mérkőzésén négy gólt szerzett és egy asszisztot jegyzett.

Szeptemberben az Everton támadóját, Dominic Calvert-Lewint, októperben pedig a Tottenham futballistáját, Szon Hung Mint illette meg az elismerés.

 


 

A hónap menedzserének járó díjat az a José Mourinho kapta, aki a Tottenhammel vezeti a bajnokságot. Igaz, a portugál szakember ezt az információt idő előtt osztotta meg a közösségi oldalán.

A videóban Mourinho arról beszélt, hogy ez az elismerés nem őt, hanem a csapatát és a szakmai stábot illeti meg.

„Ez a díj a hónap menedzseréről szól, de számomra ez a hónap csapata díja vagy a szakmai stábé, mert ez a játékosokról szól, és azokról, akik velem együtt a csapat mögött állnak” – jelentette ki. Hozzátette: többen közülük nem lehetnek itt, de ők is keményen dolgoztak.

 


 

Legfrissebb hírek

A Premier League-játékosok eddig 103 gólban voltak benne

Foci vb 2026
12 órája

Francia utánpótlás-válogatott védőt igazolt a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.07.01. 11:33

Feljutás és rekorddöntés után új szerződés: Lampard 2029-ig aláírt a Coventryhez

Angol labdarúgás
2026.07.01. 09:06

A Premier League kommentátora bízik egy brazil–angol negyeddöntőben, és Argentína címvédését sem zárja ki

Foci vb 2026
2026.06.30. 17:21

Enzo Maresca a Manchester City új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.06.29. 15:10

A volt MLS-játékos beszólt Bielsának és Mourinhónak is

Foci vb 2026
2026.06.27. 20:48

Mourinho poénkodik: Azt akarom, hogy a Real Madrid játékosai veszítsenek!

Foci vb 2026
2026.06.25. 21:22

Nagyváradról igazolt a Csíkszereda, Diósgyőrből a Sepsi

Minden más foci
2026.06.22. 18:01
Ezek is érdekelhetik