Chelsea: Rüdiger elégedett Tuchelék eddigi munkájával

Vágólapra másolva!
2021.02.15. 12:58
null
Az angol sajtó úgy tudja, Antonio Rüdiger volt az egyik a játékosok közül, aki Frank Lampard leváltását szorgalmazta (Fotó: AFP)
Elégedetten nyilatkozott az első hetek közös munkájáról Thomas Tuchel vezetőedzővel Antonio Rüdiger, az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Chelsea német válogatott játékosa, aki magabiztosan készül a tavalyról idén nyárra halasztott Európa-bajnokságra – írja az MTI.


A védő a Sky Sportsnak adott interjújában klubcsapatáról azt mondta, az eredmények önmagukért beszélnek. Tuchellel – és a másodedző Lőw Zsolttal – a londoni „kékek” öt tétmérkőzés óta veretlenek, sorozatban négy összecsapást meg is nyertek.

„Az edzőnk tudja, hogy mit akar, megvan a kidolgozott játékstílusa, a meccseken pedig látható, hogy a futballisták gyorsan alkalmazkodtak ehhez” – jelentette ki Rüdiger, és hozzátette, abban reménykedik, hogy sokat tanulhat Tucheltől.

„Nem azt akarom hallani tőle, hogy mit csinálok jól, hanem azt, hogy hol hibázok és miben kell még javulnom” – mondta a 27 éves hátvéd, aki Tuchel elődjétől, Frank Lampardtól jóval kevesebb játéklehetőséget kapott, de elárulta, soha nem gondolt arra, hogy eligazoljon a Chelsea-ből.

Rüdiger a német válogatottról is beszélt, szerinte a 2018-as „katasztrófa” után – kiesés a világbajnokság csoportkörében – „kisebb forradalom” ment végbe az együttesnél, amely azóta folyamatosan igyekszik „felnőni” a feladataihoz.

A nyári Európa-bajnoksággal kapcsolatban a védő elismerte, hogy a címvédő portugálokkal, a világbajnok franciákkal és a társházigazda magyarokkal nehéz csoportba került a nationalelf, de mint mondta, „ez egy olyan torna, amelynek során a legjobbakat kell legyőznöd ahhoz, hogy a legjobb lehess”.

„Nem az a célunk, hogy túléljük valahogy a csoportot, hanem az, hogy az országunk számára valami nagyszerűt érjünk el” – jelentette ki Rüdiger.

Az Eb-re június 11. és július 11. között kerül sor a tervek szerint 12 ország egy-egy városában. A Puskás Arénában három csoportmérkőzésre és egy nyolcaddöntőre kerül sor. A jelenlegi állás szerint a magyar válogatott hazai pályán találkozik a világbajnok franciákkal és a címvédő portugálokkal, illetve Münchenben a németekkel. A magyar és a bajor főváros mellett London, Glasgow, Dublin, Bilbao, Amszterdam, Koppenhága, Róma, Szentpétervár, Bukarest és Baki rendező.

(MTI)

Legfrissebb hírek

PL: Manchester City–Manchester United

Angol labdarúgás
56 perce

Szalah 95. percben lőtt tizenegyesgóljával maradt százszázalékos a Liverpool

Angol labdarúgás
1 órája

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
19 órája

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
21 órája

Woltemade volt a nyerőember, először győzött a Newcastle

Angol labdarúgás
Tegnap, 18:01

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:29

Real Madrid: hónapokra kidőlt a rutinos védő

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 19:23

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
2025.09.12. 14:17
Ezek is érdekelhetik