Liverpool: átigazolták Ben Daviest – de nem azt a Ben Daviest!

K. T. I.K. T. I.
2021.02.01. 21:25
null
Ben Davies a Liverpool új igazolása (Fotó: Getty Images)
Az angol bajnokság címvédője, a Liverpool védőt szerződtetett az átigazolási időszak hajrájában. Ám Ben Davies neve csalóka, nem a Tottenham walesi válogatott bekkjéről, hanem a másodosztályban szereplő Preston korábbi labdarúgójáról van szó.

 

A 25 esztendős angol Ben Davies középső hátvédként, illetve a védelem bal oldalán egyaránt bevethető. A Liverpoolnál a 28-as mezt fogja viselni, és sajtóhírek szerint 1.6 millió fontot kellett érte kifizetni.

Davies alapember volt a Prestonban az idény első felében – 19 bajnokin lépett pályára. Mivel szerződése a nyáron lejárt volna, eddigi csapata már csak most kaphatott a játékjogáért pénzt.

A védő összesen 145 tétmeccsen lépett pályára a Prestonban, és bár alacsonyabb ligákban már 233 bajnoki van a lábában, az élvonalban még sosem futballozott.

Érdekesség, hogy Davies sajtóhírek szerint korábban már megegyezett a Celtickel, kérdés, ha ez valóban megtörtént, milyen feltételek mellett sikerült a Liverpoolnak a skótokat is „beelőzni”.

Az ifjú holland védő, Sepp van den Berg az ellenkező utat járja be, és az idény végéig kölcsönben a Preston futballistája lesz.

A Sky Sports beszámolója szerint a Schalke török védője, Ozan Kabak is közel áll ahhoz, hogy a Pool játékosa legyen.


 

Legfrissebb hírek

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
25 perce

A Premier League-játékosok eddig 103 gólban voltak benne

Foci vb 2026
17 órája

Francia utánpótlás-válogatott védőt igazolt a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.07.01. 11:33

Az FC Barcelona végleg átengedte Ansu Fatit a Monacónak

Francia labdarúgás
2026.07.01. 10:10

Feljutás és rekorddöntés után új szerződés: Lampard 2029-ig aláírt a Coventryhez

Angol labdarúgás
2026.07.01. 09:06

Enzo Maresca a Manchester City új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.06.29. 15:10

Newcastle–Liverpool, Man. City–Bournemouth a Premier League augusztusi rajtján

Angol labdarúgás
2026.06.19. 11:08

Marc Cucurella a Real Madridban folytatja karrierjét – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.15. 11:12
Ezek is érdekelhetik