PL: visszavonták a Southampton egyik piros lapját

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2021.02.04. 18:28
null
A második piros lap után hat perc alatt három gólt is berámolt az MU (Fotó: Getty Images)
Az angol Labdarúgó-szövetség (FA) csütörtökön visszavonta a kettőből az egyik piros lapot, melyet a Southampton játékosai kaptak a Manchester Uniteddel szemben 9–0-ra elveszített keddi bajnoki mérkőzésen.

 

A játékvezető, Mike Dean a 86. percben állította ki a lengyel Jan Bednareket, miután úgy ítélte meg, hogy szabálytalanul akadályozta a gólhelyzetben lévő francia Anthony Martialt, az MU támadóját. A Southampton utóbb fellebbezést nyújtott be az ítélet ellen, mert álláspontja szerint Martial már az előtt elesett, hogy Bednarek hozzáért volna.

Az FA csütörtöki közlése szerint a Southampton észrevételével az esetet vizsgáló független bizottság egyetértett, a piros lapot pedig ennek nyomán visszavonták. Mindez azt jelenti, hogy Bednareknek nem kell kihagynia a kiállításért automatikusan járó eltiltás miatt csapatának szombati bajnokiját a Newcastle United vendégeként.

A keddi találkozón a Southampton már 82 másodperc után emberhátrányba került a svájci Alexandre Jankewitz kiállítása miatt. A 9–0-s vereség rekordbeállítás a Premier League történetében, az előző idényben szintén a Southampton kapott ki ugyanilyen különbséggel a Leicester Citytől, ezeket megelőzően a Manchester United 1995-ben diadalmaskodott 9–0-ra az Ipswich Town felett.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
21 órája

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:27

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37