MU: Woodward az év végén távozik a klubtól – hivatalos

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.04.20. 22:35
null
Ed Woodward az idény végén befejezi munkáját a Manchester Unitednél (Fotó: AFP)
Tizenhat esztendő után az év végén távozik a Manchester United kötelékéből Ed Woodward ügyvezető alelnök – tájékoztatott róla a klub hivatalos honlapja.

 

A 49 éves sportvezető 2005 óta dolgozott a Manchester Unitednél, 2012-ben nevezték ki a klub ügyvezető alelnökének.

„Rendkívül büszke vagyok arra, hogy a United szolgálatában álltam, és hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy tizenhat évig a világ legnagyobb futballklubjánál dolgozhattam. A klub helyzete jó a jövőre nézve, nehéz lesz az év végén elmennem” – idézte a klub közleménye Woodwardot.

Az elöljáró távozásában – vagy legalábbis abban, hogy ezt már most nyilvánosságra hozták – minden bizonnyal közrejátszott, hogy a Manchester United is belépett a sokak ellenszenvét kiváltó európai Szuperligába.

Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke vasárnap így nyilatkozott róla: „(…) Még sosem láttam ilyen embereket. Elárultak. Kezdve Ed Woodwarddal, aki mindvégig azt mondta nekem, minden támogatást megad a Bajnokok Ligája körüli fejlesztésekhez.”

Majd néhány órával később az MU csatlakozott a Szuperligához…


Legfrissebb hírek

Haaland duplázott, a City magabiztos győzelmet aratott a United felett

Angol labdarúgás
6 perce

„Kár érte…” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhiéhez hasonló esetek

Angol labdarúgás
2025.09.12. 11:13

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 18:44

74 vádpontban találták bűnősnek a Chelsea-t – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.11. 13:00

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
2025.09.09. 15:47

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.09.09. 14:36

Ötvennégy éves szurkoló lesz a kapus az angol hatodosztályban

Angol labdarúgás
2025.09.06. 08:26

„Szoboszlai Alexander-Arnolddá változtatta magát; emlékeztet Milnerre”

Angol labdarúgás
2025.09.05. 18:36
Ezek is érdekelhetik