Liverpool: Talán minden idők legnagyobb eredménye lenne – Klopp

B. A.B. A.
2021.05.18. 10:43
null
Jürgen Klopp mindent megtesz a BL-szereplés kiharcolásáért (Fotó: AFP)
Jürgen Klopp, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság előző kiírásában győztes Liverpool menedzsere szerint hatalmas eredmény lenne csapatától, ha a Bajnokok Ligája-indulást jelentő harmadik vagy negyedik helyen zárna a Premier League-ben – írja a Magyar Távirati Iroda.

 

A Pool mostani idénye nagyon rosszul alakult, Kloppnak számos sérült játékosát kellett nélkülöznie, de az egészséges futballisták is rendszeresen elmaradtak a csúcsformától. A Mersey-parti együttesnek nem volt valós esélye a címvédésre, a hetedik helyig visszacsúszott a tabellán, és sorozatban hat vereséget szenvedett el az Anfield Roadon, ami korábban még egyszer sem fordult elő – emlékeztetett az MTI.

Legutóbbi nyolc meccséből azonban hatot megnyert, így feljött az ötödik helyre, hátránya egy pont a negyedik Chelsea-vel és három a harmadik Leicester Cityvel szemben. Utóbbi két csapat kedd este egymással csap össze a Stamford Bridge-en, ami lehetőséget ad a Liverpoolnak, hogy a hátralévő két körben legalább az egyik riválisát megelőzze.

A Klopp által irányított együttes szerdán a 15. Burnley vendége lesz, vasárnap pedig a 13. Crystal Palace-t fogadja – tette hozzá az MTI.

„Ha könyvet akarnánk írni egy idényről, amelytől depressziósok leszünk, akkor valószínűleg ezt az idényt kellene választanunk – mondta Klopp a Sky Sportsnak. – Bármi is történt eddig, most esélyünk van arra, hogy saját kezünkbe vegyük a sorsunkat” – tette hozzá az 53 éves menedzser, aki kijelentette, egy ilyen évadban BL-indulást érő pozícióban zárni „talán minden idők legnagyobb eredménye lenne” a Liverpooltól.

 

 

 

Legfrissebb hírek

„Ha ez szabálytalan, akkor az Arsenal nem lenne bajnok” – Klopp a németek elvett góljáról

Foci vb 2026
17 órája

Enzo Maresca a Manchester City új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:10

Jürgen Klopp véleménye a kötelező ivószünetekről

Foci vb 2026
2026.06.25. 13:54

Newcastle–Liverpool, Man. City–Bournemouth a Premier League augusztusi rajtján

Angol labdarúgás
2026.06.19. 11:08

Jürgen Klopp: Vozinha egy egész nemzetet fosztott meg az ünnepléstől

Foci vb 2026
2026.06.16. 18:25

„A futballt túszul ejtették” – Jürgen Klopp ismét kritizálta a világbajnokságot

Foci vb 2026
2026.06.13. 19:10

„Egyszerűen vacak volt” – Klopp a nyitó meccsről

Foci vb 2026
2026.06.12. 11:52

Premier League: egy hónappal a feljutás után lemondott az Ipswich Town vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.06.11. 13:29
Ezek is érdekelhetik