PL: Dániából is üzentek a visszavonuló Roy Hodgsonnak

B. D. K.B. D. K.
2021.05.19. 16:17
null
Nem feledkeztek meg Roy Hodgsonról (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, az idény végén távozik az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Crystal Palace menedzseri posztjáról Roy Hodgson. A 73 éves szakember több mint 45 éves edzői pályafutása alatt számos csapatnál megfordult. A dán FC Köbenhavn irányítását 2000-ben vette át és rögvest bajnoki címig repítette az együttest.

 

A 13-szoros dán bajnok klub köszönetet mondott a 20 évvel ezelőtti felejthetetlen pillanatokért.

„Roy Hodgson bejelentette a visszavonulását. Gratulálunk a fantasztikus edzői karrierhez és óriási köszönetet mondunk a két évtizeddel ezelőtti különleges pillanatokért Koppenhágában. Micsoda év volt!

Minden jót kívánunk, Roy!”


Roy Hodgson 2000 nyarán lett az FC Köbenhavn edzője, amelyet egyből a csúcsra juttatott. Ez volt akkor a klub történetének második bajnoki címe – most 13-nál jár –, előtte 1993-ban diadalmaskodott.

2001 júniusában a siker ellenére elhagyta Dániát és visszatért Olaszországba, ahol Udinében vállalt munkát, ám fél év után menesztették őt az Udinese éléről.

 


 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
4 órája

Nincs változás, a klubelnök szerint ártatlan a Manchester City

Angol labdarúgás
7 órája

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
13 órája

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.25. 17:00

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
2026.09.25. 08:58

Fordulatos meccsen húzta be a skandináv rangadót a duplázó Haaland vezette Norvégia; Görög dráma Belgrádban

Minden más foci
2026.09.24. 22:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50