Liverpool: felvették a kapcsolatot a Bayern-szélső képviselőivel – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2021.06.28. 12:53
null
Kingsley Coman újabb klubváltás előtt? (Fotó: AFP)
Kingsley Comannal frissítheti fel széljátékát a Liverpool FC – írja a német Sport1-re hivatkozva a Metro. A 25 éves francia szélsőt már korábban is szóba hozták brit klubokkal, többek közt a Manchester United érdeklődéséről is lehetett hallani.

 

 

A beszámolók szerint a Liverpool képviselői már felvették a kapcsolatot Coman ügynökével, valamint a Bayern Münchennel is. A német csapat ugyanakkor nem szeretné elengedni a 31-szeres válogatott labdarúgót, akinek jelenlegi szerződése 2023 nyaráig érvényes.

Coman 2015 óta a Bayern futballistája, két idényen át kölcsönben szerepelt a bajoroknál, majd 2017-ben 21 millió euróért cserébe ki is vásárolták játékjogát a Juventustól. 200 tétmeccsen 31 gólja és 50 gólpassza van a münchenieknél – többek között az ő találata döntötte el a 2020-as Bajnokok Ligája-döntőt is. A 2020–2021-es évadban 29 bajnokin lépett pályára és öt gól mellett 12 gólpasszal segítette bajnoki címhez csapatát.

A francia szélső kabalának sem utolsó, páratlan sorozatot tudhat magáénak, hiszen profi karrierje 2012-es kezdete óta nem volt olyan idénye, amikor aktuális klubjával ne nyert volna bajnoki címet – a Paris Saint-Germainnel kettő, a Juventusszal kettő, a Bayernnel hat aranyérme van már.

A Sport1 szerint Coman édesapja támogatná a klubváltást és szívesen látná Angliában a fiát. A Liverpool számára azonban problémát jelenthet a játékos vételára, akiért – ha egyáltalán elengednék – legalább 50 millió eurót kérhet a Bayern. Mindez azt jelenti, hogy a Poolnak előbb el kell adnia valakit és csak utána lehet reális esélye a szélső megszerzésére.

 


 

Legfrissebb hírek

Kinevezték a Werder Bremen új vezetőedzőjét

Német labdarúgás
3 órája

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
Tegnap, 16:13

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:18

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
2026.02.02. 11:52
Ezek is érdekelhetik