Dortmund: a klub megerősítette, eladja Sanchót az MU-nak

Vágólapra másolva!
2021.07.01. 12:30
null
Jadon Sanchót a következő idényben már nem láthatjuk Dortmund-mezben (Fotó: AFP)
A német labdarúgó Bundesligában szereplő Borussia Dortmund arról tájékoztatta honlapján részvényeseit, hogy megegyezett az angol Premier League egyik élklubjával, a Manchester Uniteddel Jadon Sancho átigazolásáról. Ha a 21 éves középpályás megfelel az orvosi vizsgálatokon, akkor 85 millió euróért a „vörös ördögök” játékosa lesz.

 

A 21 éves Jadon Sancho 2017 óta a Dortmund játékosa, azóta – a Transfermarkt adatbázisa szerint – 137 tétmérkőzésen összesen 50 gólt szerzett a fekete-sárgáknál. Sancho az elmúlt idényben 38 meccsen 16 gólig és 20 gólpasszig jutott, s Német Kupát nyert a BVB-vel.

A Manchester United már tavaly nyáron is próbálkozott a 20-szoros angol válogatott szélső szerződtetésével – akkor még nem járt sikerrel, most viszont sikerült tető alá hozni a megállapodást.

A Dortmund közleménye alapján a játékos új szerződésének pontos részleteiről még nem állapodott meg klubjával – de korábbi sajtóhírek szerint öt évre írhat alá.

A délutáni órákban aztán a Manchester United is bejelentette, hogy megállapodott a német együttessel az átigazolás feltételeiről, azonban a kötelező orvosi vizsgálatokra csak azután kerül sor, hogy az Európa-bajnokság véget ér Jadon Sancho számára.

 

 

Legfrissebb hírek

Haaland duplázott, a City magabiztos győzelmet aratott a United felett

Angol labdarúgás
4 órája

Zivzivadze kiállítása után esett szét a Heidenheim a BVB ellen, hatgólos őrület Wolfsburgban

Német labdarúgás
Tegnap, 17:56

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 18:44

43 szerzett góllal és sima győzelemmel rajtolt a címvédő ETO a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 15:35

Jogosulatlanul lépett pályára a Grimsby egyik játékosa a Manchester United elleni Ligakupa-meccsen

Angol labdarúgás
2025.09.02. 15:18

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08

Öngól és büntető kellett az MU első győzelméhez; Grealish szárnyal az Evertonban

Angol labdarúgás
2025.08.30. 18:12
Ezek is érdekelhetik