PL: világbajnok francia kapust szerződtetett a WHU – hivatalos

CS. M.CS. M.
2021.07.29. 17:50
null
Areola az előző idényben a PL-ből kieső Fulham kapuját védte (Fotó: AFP)
A Premier League-ben szereplő West Ham United hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette a Paris Saint-Germaintől a francia labdarúgó-válogatott tagjaként 2018-ban világbajnoki címet nyerő Alphonse Areolát. A 28 éves játékos egyelőre kölcsönben igazolt Londonba.

 

Areola a Paris Saint-Germainnél nevelkedett, és 107 tétmeccsen pályára is lépett tétmérkőzésen a párizsiaknál, de kölcsönben szerepelt már a Lens, a Bastia és a Villarreal csapatánál is, sőt a Keylor Navas-üzlet keretében egy idényt a Real Madridban is eltöltött.

A 2020–2021-es idény kezdetén a PSG a Premier Leauge-ben szereplő Fulhamnek adta kölcsön, ott pedig az egész évad során kezdőnek számított, de a csapat kiesett az élvonalból. Areola ezt követően tért vissza Párizsba, de nem maradt ott sokáig, ugyanis a West Ham hivatalos oldalán közölte, hogy szerződtette.

A 2018-ban világbajnoki címet nyerő – de a tornán pályára nem lépő –, 28 éves kapus a West Hamhez is kölcsönben érkezett, s a londoniaknak opciójuk lesz a megvásárlására 2022 nyarán.

 


 

 

Legfrissebb hírek

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
7 órája

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
9 órája

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Nizzában odalett a Lille veretlensége, Marseille-ben nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.20. 22:45

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34