PL: fordított a West Ham, legyőzte a Newcastle-t

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
Vágólapra másolva!
2021.08.15. 16:59
null
Noha Antonio a büntetőt kihagyta, három perccel később szépített, s megszerezte a West Ham negyedik gólját (Fotó: AFP)
Hiába vezetett a Newcastle hazai pályán 1–0-ra, majd 2–1-re a West Ham United ellen, 4–2-es vereséget szenvedett az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság nyitó fordulójában vasárnap.

A két csapat a legutóbbi öt esztendőben tízszer találkozott egymással, s bizony jócskán a „szarkák” felé billen a mérleg nyelve: hét győzelem került a nevük mellé, a West Ham pedig csupán kétszer örülhetett – egyszer döntetlen lett a vége.

A Newcastle kezdett jobban: az 5. percben Allan Saint-Maximin addig cselezgetett a jobb szélen, amíg tökéletesen be tudta adni a labdát Callum Wilsonnak, aki két védőt megelőzve a kapuba fejelt.

Negyedórával később érkezett a válasz: gyönyörű összjátékot követően Aaron Creswell sodorta át a labdát a gólvonalon.

A szünetre a hazaiak vonulhattak le elégedettebben: a 40. percben Matt Ritche épphogy be tudta adni a labdát, amelyet Jacob Murphy tökéletesen el tudott találni – nyolc méterről a bal alsó sarokba fejelt, Lukasz Fabianski kapusnak esélye sem volt.

A második félidőben a West Ham 13 perc alatt három (!) gólt szerzett, és ezzel eldöntötte a három pont sorsát: előbb Szaid Benrahma, majd Tomás Soucek (Michail Antonio kihagyott büntetőjét követően a kipattanót lőtte be), végül Antonio is eredményes volt. A Newcastle ettől kezdve nem talált fogást a riválisán, így 4–2-es vereséggel, azaz nulla ponttal kezdte az évadot.

ANGOL PREMIER LEAGUE
1. FORDULÓ
Newcastle United–West Ham United 2–4
(C. Wilson 5., J. Murphy 40., ill. Creswell 18., Benrahma 53., Soucek 63., Antonio 66.)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester United 1 1 5–1 +4 3
2. Liverpool 1 1 3–0 +3 3
2. Chelsea 1 1 3–0 +3 3
4. West Ham 1 1 4–2 +2 3
5. Everton 1 1 3–1 +2 3
6. Brentford 1 1 2–0 +2 3
7. Watford 1 1 3–2 +1 3
8. Brighton & Hove Albion 1 1 2–1 +1 3
9. Leicester City 1 1 1–0 +1 3
10. Tottenham 0 0–0 0 0
10. Manchester City 0 0–0 0 0
12. Aston Villa 1 1 2–3 –1 0
13. Burnley 1 1 1–2 –1 0
14. Wolverhampton 1 1 0–1 –1 0
15. Newcastle 1 1 2–4 –2 0
16. Southampton 1 1 1–3 –2 0
17. Arsenal 1 1 0–2 –2 0
18. Norwich City 1 1 0–3 –3 0
18. Crystal Palace 1 1 0–3 –3 0
20. Leeds United 1 1 1–5 –4 0
Legfrissebb hírek

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
8 órája

„Kár érte…” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhiéhez hasonló esetek

Angol labdarúgás
2025.09.12. 11:13

74 vádpontban találták bűnősnek a Chelsea-t – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.11. 13:00

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
2025.09.10. 17:40

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
2025.09.09. 15:47

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.09.09. 14:36

Ötvennégy éves szurkoló lesz a kapus az angol hatodosztályban

Angol labdarúgás
2025.09.06. 08:26

„Szoboszlai Alexander-Arnolddá változtatta magát; emlékeztet Milnerre”

Angol labdarúgás
2025.09.05. 18:36
Ezek is érdekelhetik