PL: Varane még nem játszhat, nem zárult le az átigazolása

MTI/R. P.MTI/R. P.
2021.08.13. 18:51
null
Varane-nak várnia kell (Fotó: AFP)
A 34 millió fontért szerződtetett francia Raphaël Varane egyelőre nem mutatkozhat be a Manchester United labdarúgócsapatában, mert még nem zárult le teljesen az átigazolása.

 

Erről Ole Gunnar Solskjaer, a „vörös ördögök” vezetőedzője beszélt a klub pénteki, szezonnyitó sajtótájékoztatóján.

„Egyelőre nem edzett velünk, és még nem került pont minden mondat végére. A háttérben zajlik a munka, de a kötelező karantén miatt elhúzódott az ügyintézés” – mondta a norvég Solskjaer.

A 28 éves, világbajnok Varane átigazolásáról hiába egyezett meg már július 27-én az MU és a Real Madrid, illetve született egyezség a játékos és új klubja között, vízuma elintézése és a Nagy-Britanniába való beutazást követő házi karantén miatt csúszott az orvosi vizsgálata, emiatt nem került be a Leeds elleni meccskeretbe.

Solskjaer a csapat másik fontos nyári szerzeményéről, a Borussia Dortmundtól 73 millió fontért igazolt Jadon Sanchóról kijelentette, bár a héten betegség hátráltatta, jó formában van, így minden bizonnyal bemutatkozik a szombati Premier League-nyitányon.

 


 

Legfrissebb hírek

Phil Foden négyéves új szerződést írt alá a Manchester Cityvel

Angol labdarúgás
22 órája

Válogatott játékost szerződtetett brit rekordösszegért a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.07.21. 23:17

Visszavonul Anthony Taylor játékvezető

Angol labdarúgás
2026.07.21. 17:19

Ezért nem megy Amerikába: Pécsi Ármin kölcsönbe az osztrák bajnokságba kerülhet – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.20. 19:59

Pécsi nélkül, Szoboszlaival és Kerkezzel a keretében utazik a Liverpool FC az Egyesült Államokba

Angol labdarúgás
2026.07.20. 18:35

Hol vannak a Manchester United játékosai?

Foci vb 2026
2026.07.18. 22:48

„Gyászol a Real Madrid, miután a Pool felfedezte a szerződéshosszabbításnak nevezett ősi varázsigét” – szurkolói reakciók Szoboszlai hosszabbítására

Angol labdarúgás
2026.07.17. 17:51

Szoboszlai Dominik: Őrület, milyen gyorsan elszaladt ez a három év!

Légiósok
2026.07.17. 17:07