AFC Bournemouth: rákkal küzd a 24 éves válogatott játékos

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.10.13. 19:04
null
Brooksnál második stádiumban lévő Hodgkin-limfómát diagnosztizáltak (Fotó: AFP)
Az angol másodosztályban (Championship) szereplő AFC Bournemouth hivatalos platformjain jelentette be, hogy a 24 éves, walesi válogatott játékosánál, David Brooksnál Hodgkin-limfómát diagnosztizáltak, amely a nyirokrendszer rákszerű megbetegedése.

 

A listavezető AFC Bournemouth tudatta, a jobbszélső azok után értesült a lesújtó hírről, hogy a vb-selejtezőkre készülő walesi válogatott edzőtáborát elhagyva egy kivizsgáláson volt, ahol aztán kimutatták a második stádiumban lévő daganatos megbetegedést.

A klub hivatalos oldalán megjelent a játékos közleménye is, amelyben leírja, habár sokkolta a vizsgálat eredménye, arra törekszik, hogy minél előbb visszatérhessen.

„Engem és a családomat is sokkolt a hír, de a kórkép bizakodásra ad okot, s biztos vagyok benne, hogy hamarosan újra játszhatok. Köszönetet szeretnék mondani a walesi szövetségnek, nélküle nem diagnosztizálták volna ilyen hamar az elváltozást, továbbá a Bournemouthnak is rendkívül hálás vagyok a támogatásáért” – áll a jelenlegi idényben hét bajnoki mérkőzésen egy gólig jutó David Brooks közleményében.

Az AFC Bournemouth vezetősége ígéri, mindent megtesz a fiatal játékos felépülésének érdekében.

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
21 órája

Tóth Alex ismét győztes csapat tagja volt; simán nyert idegenben az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.01.31. 18:06

Szoboszlai bekerült a PL-forduló legjobb tizenegyébe a WhoScorednál

Angol labdarúgás
2026.01.28. 11:41

Isten segítségével a hatodosztályból a csúcsra – az Antoine Semenyo-portré

Képes Sport
2026.01.27. 11:58

„Hatalmas lelkesedést váltott ki a szurkolókból” – Tóth Alex érkezése bournemouthi szemmel

Légiósok
2026.01.27. 11:08

Nem bírt az Everton az újonc Leeds Uniteddel

Angol labdarúgás
2026.01.26. 23:06

Tóth Alex menedzsere: Nem szabad irreális elvárásokat támasztani a játékossal szemben

Légiósok
2026.01.26. 14:45

„Újabb vereség a vége” – mondta Slot, aki egyre komolyabban aggódhat Xabi Alonso miatt a spanyol sajtó szerint

Angol labdarúgás
2026.01.25. 11:34
Ezek is érdekelhetik