Liverpool: 10 év után távozik a klubtól a Klopp-éra egyik sikerkovácsa

Vágólapra másolva!
2021.11.11. 10:43
null
Michael Edwards tíz év után távozik a Liverpooltól (Fotó: Liverpool FC)
A Liverpool FC hivatalos honlapján közzétett, érzelmes nyílt levélben mondott köszönetet a csapat támogatóinak Michael Edwards sportigazgató. A Jürgen Klopp menedzselésével fémjelzett sikerek egyik kulcsfigurája több mint tíz év elteltével, az idény végén távozik az LFC-től, a következő fél évben fokozatosan adja át feladatait.

 

 

A Liverpoolt irányító Jürgen Klopp-pal kapcsolatban mindig érdemes megjegyezni, a szó jó értelmében vett menedzser típus: vezető, aki menedzselni, keretezni szereti a dolgokat, ám igazán csapatban mozog jól, karrierjére a Mainztól kezdve a Borussia Dortmundon át egészen a Liverpoolig igaz volt, mindig a lehető legjobb szakértőkkel és szakemberekkel vette körbe magát, sosem hitt abban, hogy egyedül mindenhez is érthetne. Érdemes megjegyezni, hogy a Liverpoolnál jó néhány embert maga választott ki az évek óta meghatározó és sikeres munkát végző stábból. A háttéremberek között azonban akadnak olyanok is, akik már az amerikai cégcsoport, a Fenway Sports Group 2010 végi szerepvállalása óta a klubnál dolgoznak. Közülük az egyik legmeghatározóbb alak, a többi között Klopp 2015-ös kiválasztásában és szerződtetésében is kulcsszerepet játszó – akkor még klubigazgatói titulust viselő – sportigazgató, Michael Edwards.

Edwards anno a Tottenhamtől mint vezető elemző érkezett a Liverpoolhoz, az FSG irányítói aztán hamar rábízták a klubstruktúra átszervezését – Dave Fallows és Barry Hunter feletteseként hárman a többi között a teljes megfigyelői hálózatot új alapra helyezték, és kulcsszerepe volt az analitikus módszertan bevezetésében is, amit a Fenway Sports az észak-amerikai baseball-bajnokságban megszerzett tapasztalatok alapján a kezdetektől szeretett volna meghonosítani a Poolnál – amolyan fejlesztési igazgatóként tevékenykedett 2015-ig, amikor általános igazgató lett. Szerepe a klub életében hasonlóan jelentős, mint magáé Jürgen Kloppé, így nem csoda, hogy a brit sajtó egy új éra kezdetének titulálja Edwards bejelentését.

„Fix pont volt a Liverpoolnál eltöltött eddigi időszakomban. A sikerünkben való szerepe mindenki számára nyilvánvaló kell legyen” – dicsérte Klopp a bejelentést követően a távozó sportigazgatót.

Hogy Edwards mennyire vált eggyé a Liverpool szellemiségével az elmúlt tíz évben arra ő maga hozott példát: „Csak annyit mondok, a kutyámat is Bobbynak hívom” – ez a Liverpoolban 2015 óta alapembernek számító Roberto Firmino beceneve is. Ezzel a sportigazgató félig-meddig le is leplezte magát, ki a kedvenc játékosa a közreműködésével az Anfieldre csábítottak közül.

A Liverpool Edwards sportigazgatói korszaka alatt Bajnokok Ligáját, európai Szuperkupát, klub-vb-trófeát és 30 év elteltével angol élvonalbeli bajnoki címet is nyert.

Mike Gordon, az FSG és így a Liverpool résztulajdonosa úgy nyilatkozott, mindent elkövettek azért, hogy Edwards maradjon a lejáró megbízatása után is, ám a sportigazgató kijelentette „hisz a változás erejében, és új életszakaszra, kihívásokra vágyik”.

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
18 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.02.02. 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik