MU: kiújult Edinson Cavani ínszalagsérülése

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.11.09. 19:09
null
Cavaninak idén már négy rövidebb időszakot kellett kihagynia sérülés miatt (Fotó: AFP)
Kiújult Edinson Cavani ínszalagsérülése, ezért a Manchester United uruguayi futballistája újabb kihagyásra számíthat – közölte az MTI.

 

A tavaly októberben igazolt csatár a múlt héten csereként lépett pályára az Atalanta elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen, szombaton viszont kihagyta a Manchester City elleni rangadót. Hazájában az El Observador című lapnak elmondta, sérülése már a nyári felkészülési időszakban is gondot okozott neki.

Azt egyelőre nem tudja, mennyi idő múlva térhet vissza a pályára.

Cavaninak idén már négy rövidebb időszakot kellett kihagynia sérülés miatt.

Legfrissebb hírek

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
12 órája

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
15 órája

Woltemade volt a nyerőember, először győzött a Newcastle

Angol labdarúgás
17 órája

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
20 órája

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
2025.09.12. 14:17

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:39

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:11

„Kár érte…” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhiéhez hasonló esetek

Angol labdarúgás
2025.09.12. 11:13
Ezek is érdekelhetik