PL: az MU megegyezett a Lokomotivval Rangnick szerződtetéséről – sajtóhír

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.11.26. 17:33
null
Rangnick az idény végeztével tanácsadói pozícióban marad az MU-nál (Fotó: Getty Images)
Korábban egybehangzó brit sajtóhírekre hivatkozva megírtuk, Ralf Rangnick és a Manchester United mindenben megállapodott egymással. A Sky Sports információ szerint az MU a Lokomotiv Moszkvával is megegyezett a német tréner szerződtetése ügyében.


A Sky Sports szerint Rangnick az idény végéig veszi át az MU irányítását, ezt követően két évig tanácsadói pozícióban marad a klubnál. A német szakember a hétvégén írja alá a szerződését.

Ralf Rangnickot a nyáron nevezték ki az orosz élvonalbeli Lokomotiv Moszkva sportfejlesztési vezetőjévé, ahová 2024-ig írt alá.

A 63 éves német vezetőedzőként dolgozott a VfB Stuttgartnál, a Hannovernél, a Schalkénál és az RB Leipzignél is korábban. Fontos szerepe volt a Red Bull által szponzorált klubok (RB Leipzig, Red Bull Salzburg, New York Red Bulls, Red Bull Bragantino) felépítésében és felvirágoztatásában. A lipcseiek vezetőségében többször is vállalt különböző sportvezetői feladatokat.

Vezetőedzői pályafutása során a Salzburg élén két osztrák bajnoki címet és két Osztrák Kupát nyert, míg a Schalkéval egy Német Kupát és egy Német Szuperkupát zsebelt be.

A Manchester United múlt szombaton menesztette menedzseri posztjáról Ole Gunnar Solskjaert, ideiglenesen Michael Carrick irányítja az együttest. A hétvégi, Chelsea elleni rangadón is ő ül még a kispadon.

Legfrissebb hírek

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

Két és fél hónapot is kihagyhat a Man. United egyik legjobbja

Angol labdarúgás
2026.01.27. 18:57

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32

Casemiro nyáron távozik a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2026.01.22. 18:41

Carrick álomszerűen debütált, az MU nyerte a manchesteri derbit

Angol labdarúgás
2026.01.17. 15:40

MU: Gary Neville három sztáredző közül választaná ki Michael Carrick utódját

Angol labdarúgás
2026.01.15. 15:28
Ezek is érdekelhetik