Angol Ligakupa: magabiztos Arsenal-siker a Sunderland ellen

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.12.21. 22:40
null
Az Arsenal négygólos győzelemmel jutott a legjobb négy közé az angol Ligakupában (Fotó: AFP)
Az Arsenal 5–1-re nyert a jelenleg a harmadosztályban szereplő Sunderland ellen az angol labdarúgó Ligakupa negyeddöntőjében.

 

 

A találkozón Edward Nketiah mesterhármast szerzett, a 2003 októberében született Charlie Patino pedig góllal debütált a londoniak felnőttcsapatában. Az Arsenalból Nicolas Pépé talált harmadikként a kapuba, míg a vendégek Nathan Broadhead találatával szépítettek még 2–0 után. Pépé a gólja mellett két gólpasszal is hozzájárult a továbbjutáshoz.

Az Arsenal 19 gólszerzési kísérletből tízszer találta el Lee Burge kapuját, ezekből jött össze az öt gól.

A másik három negyeddöntőt szerdán rendezik, a sorsolásnak köszönhetően pedig már tudjuk, három londoni klub biztosan ott lesz a Ligakupa jelenlegi kiírásának döntőjében (a Brentford, a Chelsea, a Tottenham és a West Ham is fővárosi csapat), a kérdés az, hogy a Liverpool vagy a Leicester City lesz-e még a kihívójuk.

ANGOL LIGAKUPA
NEGYEDDÖNTŐ
Arsenal–Sunderland 5–1
(Nketiah 17., 49., 58., N. Pépé 27., Patino 90+1., ill. Broadhead 31.)
SZERDÁN RENDEZIK
20.45: Brentford–Chelsea (Tv: Digi Sport3)
20.45: Liverpool–Leicester (Tv: Digi Sport1)
20.45: Tottenham–West Ham United

Legfrissebb hírek

Gyökeres-dupla, Palmer-mesterhármas – simán nyert az Arsenal és a Chelsea is

Angol labdarúgás
17 órája

Guardiola nem érti, miért nem játszhat Guéhi a Ligakupa-döntőben

Angol labdarúgás
2026.02.05. 10:17

Hazai pályán is két góllal győzte le a Newcastle-t, a Manchester City bejutott a Ligakupa-döntőbe

Angol labdarúgás
2026.02.04. 22:57

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
2026.02.03. 23:20

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Tóth Alex ismét győztes csapat tagja volt; simán nyert idegenben az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.01.31. 18:06

Utolsó meccsét is megnyerte, így nyolc győzelemmel, hibátlanul nyerte meg a BL-alapszakaszt az Arsenal

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:08

Nem bírt az Everton az újonc Leeds Uniteddel

Angol labdarúgás
2026.01.26. 23:06
Ezek is érdekelhetik