Arsenal: Mikel Arteta védelmébe vette Aubameyangot

2021.12.01. 14:05
null
Arteta (háttal) elégedett csatárával (Fotó: AFP)
Mikel Arteta, az Arsenal labdarúgócsapatának vezetőedzője védelmébe vette az elmúlt hetekben gólképtelen gaboni csatárát, Pierre-Emerick Aubameyangot – közölte az MTI.

A spanyol szakember hangsúlyozta, az utóbbi mérkőzéseken a két támadónak, általában Aubameyangnak, illetve a francia Alexandre Lacazette-nek is az volt az első számú feladata, hogy a labda visszaszerzése érdekében minél hamarabb letámadják az ellenfelek védőjét.

Arteta megjegyezte, természetesen egy csatárt leginkább a góljai száma alapján ítélnek meg, Aubameyang esetében – aki a 2018–2019-es idényben gólkirály volt – ezek most hiányoznak, de bízik benne, hogy hamarosan újra eredményes lesz, hiszen erre szükség van a célok eléréshez.

Az ötödik helyen álló Arsenal csütörtökön az Old Traffordra, a Manchester United otthonába látogat, a „vörös ördögöknél” viszont egyelőre nem Ralf Ragnick irányít majd, ugyanis a német szakembernek még nincsenek meg a szükséges munkavállalói papírjai.

(MTI)


Legfrissebb hírek

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.10. 18:25

Felkészülés: későn ébredt az Arsenal, a BVB nyerte meg az Emirates-kupát; odahaza verte az OM a Bilbaót

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Felkészülés: az Arsenal és a PSG is három gólt kapva szenvedett vereséget spanyol ellenfelével szemben

Angol labdarúgás
2026.08.05. 23:24

Két góllal is vezetett, mégsem nyert a Real Madrid a Fiorentina ellen

Minden más foci
2026.08.01. 21:57

Vinícius Júnior ultimátumot kapott a Real Madridtól – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.07.31. 16:35

Arsenal: célegyenesben lehet Bruno Guimaraes szerződtetése

Angol labdarúgás
2026.07.31. 13:55

Sajtóhír: Vinícius nem megy az Arsenalhoz, sem máshová, marad Madridban

Spanyol labdarúgás
2026.07.28. 18:51