FFT: amikor először ült külföldi a legendás kispadon – Sven-Göran Eriksson Angliában!

B. Z.B. Z.
2021.12.05. 10:39
null
Sven-Göran Eriksson két évtizede lett az angolok szövetségi kapitánya (Fotó: FFT)
Sven-Göran Eriksson két évtizede lett az angolok szövetségi kapitánya, és azonnal meg is ismerkedett az idegengyűlölettel, amikor médiavihar támadt ellene. De aztán elbűvölte a nemzetet.

„Nem, sosem voltam kalapácsvető – mondta 2016-ban Sven-Göran Eriksson, a Sanghaj SIPG akkori vezetőedzője panamai nyaralásán a telefonba, majd nevetni kezdett. – De igen, arra is emlékszem, amikor ezt állították rólam.”

Így emlékezik vissza arra az időre, amikor 2001-ben ő lett az angol válogatott első külföldi szövetségi kapitánya. Még inkább a sajtó bizonyos képviselőinek túlkapásaira.

„Éreztem, akad az újságírók közt olyan, akivel nem leszünk nagy barátok – mondja a FourFourTwo-nak. – Nem sok lapot olvastam. Úgy éreztem, jobb lesz, ha nem teszem.”

Egy ideig ez volt a legbiztosabb megoldás. Abban a három hónapban, ami Kevin Keegan lemondása és Eriksson érkezése között telt el, számos korábbi válogatott, futballban dolgozó, újságíró és szurkoló igyekezett tenni az ellen, hogy külföldi kapitánya legyen a válogatottnak. Sőt az elején még maga Eriksson sem gondolta, hogy ez jó ötlet.

„A régi Wembley búcsúmeccsét követően, ahol Németország elverte Angliát, beszéltem az ügynökömmel, Athole Still-lel, aki megkérdezte, érdekelne-e az angol kispad. Azt válaszoltam, biztosan viccel, kizárt, hogy külföldi ülhessen oda. Két nap múlva azzal keresett, hogy annyira azért nem kizárt, én meg azt válaszoltam, hogy ebben az esetben érdekel. Ezt követően minden nagyon gyorsan történt.”

2000. október 31-én ütős halloweeni mókával állt elő az angol szövetség, és szerződést kötött a svéddel. Akár tréfának szánta Adam Crozier elnök, akár nem, sok köszönete nem volt a másnapi sajtó lapozgatásában. „Micsoda lejtmenet. Micsoda megaláztatás. Micsoda önvád” – siránkozott a Sun. A Daily Mail sem kegyelmezett. Újságírója, Jeff Powell a következőket írta: „A szurkolók sokkal inkább akarták Terry Venablest, mint Külhoni Giannit, de szerintem még Akárki Billyt is nagyobb örömmel fogadták volna. Előjogainkat eladtuk a fjordok mellé, a hétmillió síelő nemzetének, kalapácsvetőknek, akik fél éven át totális sötétségben élnek.”

De aztán lassan minden jóra fordult. Lassan, nagyon lassan...

Sven-Göran Erikssen angliai kalandjának története elolvasható a FourFourTwo.hu-n, IDE KATTINTVA!

Legfrissebb hírek

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34

Őrült meccs Manchesterben: hiába a Brobbey-tripla, a City legyőzte a Sunderlandet

Angol labdarúgás
2026.09.20. 17:00

Isak gólja döntött, szoros meccsen gyűrte le Tóth Alexéket a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.09.20. 16:55

Magyaros mérkőzés könyörtelen visszatérővel – jön a Bournemouth–Liverpool

Angol labdarúgás
2026.09.20. 10:10