PL: bejelentették a hónap játékosát és a hónap menedzserét

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.12.10. 14:41
null
Guardiola tizedszer lett a hónap menedzsere (Fotó: AFP)
Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) hivatalos oldalán jelentette be, hogy a Liverpool hátvédje, Trent Alexander-Arnold lett november legjobb játékosa, míg a hónap legjobb menedzserének a Manchester Cityt trenírozó Pep Guardiolát választották meg.



A „vörösök” jobb oldali hátvédje, Trent Alexander-Arnold másodszorra hódította el – először 2019 decemberében jött össze neki – a havonta kiosztott elismerést, miután három meccsen négy gólpasszt jegyzett és a West Ham ellen betalált szabadrúgásból, valamint oroszlánrészt vállalt a Liverpool két gól nélkül lehozott meccsén is. Októberben a szintén liverpooli Mohamed Szalah kapta a díjat.


A hónap menedzserének Pep Guardiolát választották meg, amit annak is köszönhet, hogy a Manchester City mind a három novemberi meccsét megnyerte. A spanyol szakember tizedjére húzta be az elismerést, így David Moyesszal immár holtversenyben a harmadik az örökrangsorban – csak Sir Alex Ferguson (27) és Arsene Wenger (15) előzi meg őket.


A hónap legszebb góljának a City középpályásának, Rodrinak az Everton elleni, tizenhatoson kívülről szerzett bombagólját választották. A spanyol játékos most nyerte meg először a címet.

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
8 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
23 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
Tegnap, 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik