PL: koronavírusos esetek a Tottenhamnél

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.12.07. 14:01
null
Illusztráció: AFP
Több koronavírusos esetet is regisztráltak a Tottenham Hotspur labdarúgócsapatánál – értesült a brit PA hírügynökség.


A multimédiás tartalomszolgáltató úgy tudja, hogy az első csapat több játékosa és az edzői stáb két tagja kapta el a vírust, bár a fertőzést még meg kell erősíteniük a PCR-teszteknek.

Ha valóban elérte a járvány a klubot, akkor nagyon nehéz helyzetbe kerül az együttes, ugyanis csütörtökön a Rennes-nel játszik fontos mérkőzést az Európa-konferencialigában, majd a bajnokságban vasárnap a Brighton, jövő csütörtökön pedig a Leicester vendége lesz, azaz egy héten belül három összecsapás vár rá.

Amennyiben rosszabbodik a helyzet, azaz többen megfertőződnek, elképzelhető, hogy a meccsek halasztására kéri majd a Premier League-et a Tottenham. A Rennes elleni találkozót minden bizonnyal megrendezik, miután az európai szövetség szabályai szerint egy klub csak akkor kérhet halasztást, ha nincs legalább 13 bevethető játékosa vagy egyetlen nevezett kapusa sem.

A londoni egylet egyelőre nem kommentálta a PA értesülését.

MTI

Legfrissebb hírek

A legendává válás küszöbén: James Milner Premier League-rekorder lehet

Képes Sport
2 órája

A 79. percben még egyenlített, végül a Brentfordtól is kikapott a Newcastle

Angol labdarúgás
17 órája

Gyökeres-dupla, Palmer-mesterhármas – simán nyert az Arsenal és a Chelsea is

Angol labdarúgás
19 órája

Folytatódik a Carrick-varázslat: a City, az Arsenal és a Fulham után a Tottenhamet is legyőzte az MU

Angol labdarúgás
22 órája

Hogyan illik Tóth Alex a Bournemouth középpályájába?

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:52

Magabiztos győzelmet aratott a Leeds a Nottingham Forest felett

Angol labdarúgás
2026.02.06. 23:05

A korábbi erőnléti edző meglepő részleteket árult el Szoboszlai liverpooli pályafutásának kezdeteiről

Angol labdarúgás
2026.02.06. 10:25

Arne Slot elárulta, mi változott Kerkez Milos kapcsán a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2026.02.05. 11:29
Ezek is érdekelhetik