PL: meghökkentő hibák után kapott ki a West Hamtől a Chelsea

Vágólapra másolva!
2021.12.04. 15:43
null
Mendy későn reagált, amikor Masouaku célba vette kapuját (Fotó: Getty Images)
A West Ham United 3–2-re legyőzte Chelsea-t angol labdarúgó Premier League 15. fordulójában.

 

Szeptember vége óta először futott bele vereségbe az angol élvonalban a Chelsea (akkor a Manchester Citytől kapott ki 1–0-ra). A mérkőzésen először vendégelőnyt mutatott az eredményjelző: Thiago Silva fejese kötött ki egy szögletet követően a kapuban. A brazil hátvéd nem sokkal később hősiesen egy üres kapuba tartó labdát is kivágott a mezőnybe, azzal viszont már nem tudott mit kezdeni, amikor Jorginho katasztrofális hazaadását követően a labdát megtartani igyekvő Éduard Mendy felborította Jarrod Bowent és az emiatt megítélt tizenegyesből egyenlített a West Ham.

A megingást ekkor még úgy tűnt, javítani tudja Chelsea, hiszen rövid idő elteltével Mason Mount látványos kapáslövésével újra magához ragadta az előnyt a vendégcsapat. A szünetet követően viszont újabb West Ham-találatot hozott össze a kékek védelme: a létszámhátrányban támadó hazaiaktól Bowenről maradtak le a tizenhatos előtt, a támadó pedig távolról a kapuba bombázott.

A hajrában aztán jött a csattanó: Arthur Masouaku először be szerette volna adni a labdát a bal oldalról, társakat keresett belül, ám kiszúrta, hogy Mendy nagyon magára hagyta kapuja rövid sarkát, így végül a lövés mellett döntött, amelybe a Chelsea kapusa már csak beleütni tudott – a labda a hálóban kötött ki, a kékek pedig kikaptak az Olimpiai Stadionban.

ANGOL PREMIER LEAGUE
15. FORDULÓ
West Ham United–Chelsea 3–2
(Lanzini 40. – 11-esből, Bowen 56., Masuaku 87. ill. Thiago Silva 28., Mount 44.)

Később
Newcastle United–Burnley 1–0
(C. Wilson 40.)
Southampton–Brighton 1–1 (Broja 29., ill. Maupay 90+8.)
Wolverhampton Wanderers–Liverpool 1–0 (Origi 90+4.)

Watford–Manchester City 1–3 (Cucho 75., ill. Sterling 8., B. Silva 31., 63.)

Az állás
1. Chelsea 15 10 3 2 35– 9 +26 33
2. Manchester City 14 10 2 2 29– 8 +21 32
3. Liverpool 14 9 4 1 43–12 +31 31
4. West Ham 15 8 3 4 28–19 +9 27
5. Arsenal 14 7 2 5 17–20 –3 23
6. Tottenham 13 7 1 5 13–17 –4 22
7. Manchester United 14 6 3 5 24–24 0 21
8. Wolverhampton 14 6 3 5 12–12 0 21
9. Brighton & Hove Albion 14 4 7 3 13–15 –2 19
10. Leicester City 14 5 4 5 22–25 –3 19
11. Crystal Palace 14 3 7 4 19–20 –1 16
12. Brentford 14 4 4 6 17–19 –2 16
13. Aston Villa 14 5 1 8 19–23 –4 16
14. Everton 14 4 3 7 17–24 –7 15
15. Southampton 14 3 6 5 13–20 –7 15
15. Leeds United 14 3 6 5 13–20 –7 15
17. Watford 14 4 1 9 19–26 –7 13
18. Burnley 13 1 7 5 14–20 –6 10
19. Norwich City 14 2 4 8 8–28 –20 10
20. Newcastle 14 7 7 16–30 –14 7
Legfrissebb hírek

Bravúr lenne a manchesteri pontszerzés Birminghamben

Angol labdarúgás
23 perce

Egy gól elég volt az Everton ellen, az Arsenal ismét vezeti az angol tabellát

Angol labdarúgás
12 órája

Parázs hangulatú, kiállításokkal tarkított meccset nyert meg a Liverpool a Tottenham otthonában

Angol labdarúgás
15 órája

Újabb Haaland-dupla, a Man. City győzelmi kényszerbe hozta az Arsenalt

Angol labdarúgás
17 órája

Woltemade Chelsea elleni duplával feledtette az öngólját, iksz lett a vége

Angol labdarúgás
20 órája

Az idény során már harmadszor lett a hónap legjobbja Szoboszlai Dominik a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2025.12.19. 13:44

„Szoboszlai akkor lesz kezdő, ha teljesen egészséges” – Arne Slot a Nemzeti Sportnak

Angol labdarúgás
2025.12.19. 11:17

Sorozatban tizedszer a Dallas Cowboys a világ legértékesebb csapata, Szoboszlai klubja a 48.

Minden más foci
2025.12.18. 22:16
Ezek is érdekelhetik