Kép: piros lapot nem ért, de nyomot hagyott Laporte lábán a talpalás

2022.01.23. 14:42
Mint ismert, a Manchester City idegenben 1–1-es döntetlent játszott a Southamptonnal az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 23. fordulójában szombaton. A vendégek gólszerzője, Aymeric Laporte a 79. percben egy rúgást kapott a lábára, pontosabban talpalás áldozata lett, de a Soton játékosa, Stuart Armstrong megúszta a szabálytalanságot egy sárga lappal, amelyet az eset visszanézése után a VAR sem bírált felül.

A mérkőzés után Laporte a közösségi oldalán mutatta meg, milyen nyomot hagyott a talpalás a lábán.

„Hát, köszönöm a szuvenírt, lol.”


Érdekesség, hogy pár perccel korábban is vizsgált a VAR egy helyzetet, de az is kedvezőtlen eredményt hozott a Manchester Citynek, hiszen nem ítéltek a javukra tizenegyest. A vendégek játékosát a tizenhatoson kívül, még a vonal előtt buktatták, de olyan felvételt, amely egyértelműen alátámasztotta volna, hogy kint történt az eset, nem láthattunk a lassítások során. (Ha tényleg nem lehetett eldönteni, akkor jó döntés született azzal, hogy maradt a pályán hozott ítélet.) A játékvezetőt sem ennél, sem a talpalásnál nem hívták ki, hogy visszanézze az adott szituációt.

ANGOL PREMIER LEAGUE
23. FORDULÓ
Southampton–Manchester City 1–1
(Walker-Peters 7., ill. Laporte 65.)

Legfrissebb hírek

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
19 órája

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Videó: azt hitte, gólt lőtt, majd ünneplés közben beleesett az alagútba a brazil játékos

Minden más foci
2026.08.09. 13:23

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24