MU: Ha Martial hazudik, végleg meg kell szabadulni tőle – Ferdinand

D. Á.D. Á.
2022.01.18. 12:56
null
Martial kihúzta a gyufát (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Manchester United szombaton 2–2-es döntetlent játszott az Aston Villával. Ralf Rangnick azt mondta a mérkőzés után, hogy Anthony Martial nem akart kerettag lenni, ám a francia támadó ezt tagadja. Rio Ferdinand szerint meg kell szabadulni a csatártól, ha hazudik.

 

Martial állítólag jelezte a vezetőségnek, hogy távozni szeretne Manchesterből, s több topligás csapat (Newcastle United, Tottenham, Barcelona, Sevilla és Juventus) is érdeklődött iránta.

Bár egyértelmű, hogy Martial nem érzi jól magát a „vörös ördögöknél”, Ralf Rangnick menedzser számított volna rá az Aston Villa ellen, a német szakember állítása szerint a francia azonban nem akart kerettag lenni.

„Nem szeretett volna a keretben lenni. Általában nevezni szoktam őt a meccsre, de ezt most elutasította, ezért nem utazott el velünk Birminghambe” – mondta Rangnick.

A 26 éves játékos gyorsan megvédte magát a hivatalos Instagram-oldalán.

„Soha nem utasítanám vissza a Manchester Unitedben való szereplést. Már hét éve vagyok itt, soha nem voltam és nem is leszek tiszteletlen a klubbal és a szurkolókkal.”

Az MU egykori klasszis védője, Rio Ferdinand szerint viszont ha Martial hazudik, végleg meg kell tőle szabadulni.

„Ha Martial nem az igazat mondta, s valóban nem volt hajlandó a csapatban lenni, akkor a klubnál valakinek elő kell lépni, és végleg megszabadulni tőle. Most gyakorlatilag azt üzente Martial, hogy Rangnick hazudott. Jó lenne, ha holnap valaki megmagyarázná ezt az egészet. Egy játékos sem minősítheti le az edzőjét, ez ki van zárva. Ebben a történetben valaki hazudik, én pedig az igazat akarom tudni” – mondta Rio Ferdinand.

 


 

Legfrissebb hírek

Nincs változás, a klubelnök szerint ártatlan a Manchester City

Angol labdarúgás
5 órája

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
11 órája

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:00

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
Tegnap, 14:46

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:28

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35