PL: Sterling mesterhármast szerzett, simán hozta a kötelezőt a City

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.02.12. 20:21
null
Raheem Sterling három gólt is vállalt, könnyedén nyert a Premier League éllovasa (Fotó: Getty Images)
A címvédő, egyben listavezető Manchester City 4–0-ra legyőzte a Norwich Cityt az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 25. fordulójának utolsó szombati mérkőzésén.  

 

Jó formában várhatta ezt az összecsapást a kiesés elkerüléséért küzdő Norwich City, aktuális ellenfelével azonban nem tudta felvenni a versenyt – ahogyan azt várni lehetett. A vezetést a 31. percben szerezte meg a Manchester City: Raheem Sterling a tizenhatos sarkánál kapott labdát, tolt rajta kettőt, majd a hosszú sarokba tekert (GÓLT ITT!).

A második félidőből három perc sem telt el, amikor jött a következő: kapu előtti kavarodás végén Phil Foden lőtt közelről a kapuba – a Norwich védelme hiába tisztázott, a labda már áthaladt a gólvonalon (GÓL ITT!).

A 70. percben Rúben Dias lefejelt labdáját közvetlen közelről juttatta fejjel a kapuba Sterling (3–0), majd a hajrában egy tizenegyest is elvégezhetett az angol szélső. Utóbbi elsőre kimaradt, de a kipattanót már belőtte Sterling, aki így három gólt szerzett. Ez volt karrierje hetedik triplája. 4–0

ANGOL PREMIER LEAGUE
25. FORDULÓ
Norwich City–Manchester City 0–4
(Sterling 31., 70., 90., Foden 48.)

KORÁBBAN
Manchester United–Southampton 1–1 (Sancho 21., ill. Che Adams 48.)
Brentford–Crystal Palace 0–0
Everton–Leeds United 3–0 (S. Coleman 10., M. Keane 23., Gordon 78.)
Watford–Brighton 0–2 (Maupay 44., Webster 82.)

VASÁRNAP
15.00:
Burnley–Liverpool (Tv: Spíler1)
15.00: Newcastle United–Aston Villa
15.00: Tottenham Hotspur–Wolverhampton Wanderers
17.30: Leicester City–West Ham United (Tv: Digi Sport1)

A Chelsea–Arsenal mérkőzést a Bajnokok Ligája-címvédő hazai alakulat klubvilágbajnoki szereplése miatt elhalasztották.

Az állás
1. Manchester City 25 20 3 2 61–14 +47 63
2. Liverpool 23 15 6 2 60–19 +41 51
3. Chelsea 24 13 8 3 48–18 +30 47
4. West Ham United 24 12 4 8 42–31 +11 40
5. Manchester United 24 11 7 6 38–32 +6 40
6. Arsenal 22 12 3 7 34–25 +9 39
7. Tottenham 21 11 3 7 28–27 +1 36
8. Wolverhampton 22 10 4 8 19–17 +2 34
9. Brighton & Hove Albion 23 7 12 4 25–23 +2 33
10. Southampton 24 6 11 7 30–37 –7 29
11. Aston Villa 22 8 3 11 31–35 –4 27
12. Crystal Palace 24 5 11 8 32–35 –3 26
13. Leicester City 21 7 5 9 34–39 –5 26
14. Brentford 25 6 6 13 26–40 –14 24
15. Leeds United 23 5 8 10 27–46 –19 23
16. Everton 22 6 4 12 28–38 –10 22
17. Newcastle United 22 3 9 10 24–44 –20 18
18. Norwich City 24 4 5 15 14–50 –36 17
19. Watford 23 4 3 16 23–43 –20 15
20. Burnley 20 1 11 8 17–28 –11 14

 

Legfrissebb hírek

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
6 órája

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
9 órája

Woltemade volt a nyerőember, először győzött a Newcastle

Angol labdarúgás
11 órája

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
14 órája

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
2025.09.12. 14:17

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:39

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:11

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
2025.09.11. 16:15
Ezek is érdekelhetik