FA-kupa: továbbment a Pool, a Cityvel játszik az elődöntőben

Vágólapra másolva!
2022.03.20. 20:53
null
Diogo Jota gólja döntött (Fotó: AFP)
A Liverpool 1–0-ra legyőzte a másodosztályú Nottingham Forestet az angol labdarúgó FA-kupa negyeddöntőjében, így bejutott a legjobb négy közé, ahol a Manchester Cityvel találkozik.

Az Alisson – J. Gomez, Konaté, Van Dijk, Cimikasz – N. Keita, Fabinho, Oxlade-Chamberlain – Elliott, Firmino, Diogo Jota kezdőcsapattal felálló Liverpool nagy fölényben futballozott a Nottingham Forest otthonában, s hogy nem vonulhatott előnyben a szünetre, azt egyedül Roberto Firminónak „köszönhette”: a brazil támadó nem tudott élni a tiszta ziccerével, vagy úgy is mondhatjuk, hogy Ethan Horvath védett óriásit.

Negyedórával a vége előtt a hazaiak is elpuskáztak egy hasonlóan nagy lehetőséget, és ezt szinte azonnal megbüntette a Liverpool: Kosztasz Cimikasz remek beadásába Diogo Jota ért bele pont annyira, hogy a labda a bal alsóba landoljon (0–1). Az első visszajátszások után gyanús volt, hogy a portugál támadó lesen volt, ám a VAR-ozás után kiderült, hogy belógott egy védő, így megadták a gólt.

Az utolsó percekben a hazai csapatnak több lehetősége is volt az egyenlítéshez, ám ezek mind kimaradtak – Alisson megmozdulása után pedig nem ítélt tizenegyest Craig Pawson.

A Liverpool ellenfele a Manchester City lesz az elődöntőben, míg a másik ágon a Chelsea és a Crystal Palace mérkőzik meg egymással a fináléba jutásért.

ANGOL FA-KUPA
NEGYEDDÖNTŐ

Nottingham Forest (II.)–Liverpool 0–1 (Diogo Jota 78.)
Korábban
Crystal Palace–Everton 4–0
(Guéhi 25., Mateta 41., Zaha 79., W. Hughes 87.)
Southampton–Manchester City 1–4 (Laporte 45+2. – öngól, ill. Sterling 12., De Bruyne 62. – 11-esből, Foden 75., Mahrez 78.)
Szombat

Middlesbrough (II.)–Chelsea 0–2 (R. Lukaku 15., Zijes 31.)

ELŐDÖNTŐ
Manchester City–Liverpool
Chelsea–Crystal Palace

Az elődöntő mérkőzéseit április 16-án és 17-én játsszák a Wembleyben.

Legfrissebb hírek

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Meggyőző és önbizalom-növelő nottinghami győzelemről ír az angol sajtó a Ferencváros elleni meccs után – lapszemle

Európa-liga
2026.01.30. 07:51

Négygólos vereséget szenvedett a Ferencváros Angliában, a rájátszásban folytatja februárban

Európa-liga
2026.01.29. 22:57

Az öngólt vétő Ötvös Bence után Igor Jesus is betalált a Ferencváros kapujába – videó

Európa-liga
2026.01.29. 21:48

Szoboszlait ismét méltatták, Slot a kapott gól nélküli meccsnek örült

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 14:34

Robin Hood bátorságára is szüksége lesz a Ferencvárosnak a Forest ellen

Európa-liga
2026.01.29. 07:22

Robbie Keane a Nottingham elleni meccsről: „Olykor rizikót is kell vállalnom”

Európa-liga
2026.01.28. 21:29
Ezek is érdekelhetik