PL: Azpilicueta és Alonso is újra edz a Chelsea-nél

2022.03.08. 11:39
null
César Azpilicueta visszatérhet (Fotó: Getty Images)
Edzésbe állhatott a labdarúgó Bajnokok Ligájában címvédő Chelsea két spanyol játékosa sérülés, illetve koronavírus-fertőzés után.
César Azpilicueta és Marcos Alonso egyformán kihagyta a Lőw Zsoltot másodedzőként foglalkoztató londoni klub legutóbbi két mérkőzését, de az egyesület keddi bejelentése szerint már mindketten újra edzhetnek.

A csapatkapitányi posztot is betöltő Azpilicueta a Liverpoollal szemben elveszített Ligakupa-döntőn sérült meg, Alonso pedig Covid-fertőzés miatt maradt távol a Chelsea legutóbbi két találkozójától.

A klubvilágbajnok londoniak csütörtökön a sereghajtó Norwichhoz látogatnak a Premier League 30. fordulójának előre hozott meccsén, vasárnap pedig a Newcastle Unitedet fogadják, s ezeken a mérkőzéseken a két spanyol válogatott védő már várhatóan bevethető lesz.

A Chelsea jelenleg harmadik a bajnokságban, hátránya 16 pont a címvédő és listavezető Manchester Cityvel szemben, amely azonban két összecsapással többet játszott nála.
Legfrissebb hírek

Kezd összeállni a Liverpool? Úgy tűnik, megoldódtak a jobbhátvéd-gondok

Angol labdarúgás
4 órája

Haaland fejesével verte a Coventryt a Manchester City; a Forest otthonában szerezte meg első pontját a Spurs

Angol labdarúgás
18 órája

Isak duplázott, Barcola bemutatkozott, győzött a Liverpool az Ipswich otthonában

Angol labdarúgás
2026.09.04. 22:59

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni

Angol labdarúgás
2026.09.04. 22:54

Hihetetlen vallomás: saját magát szórakoztatta Premier League-meccseken a játékvezető

Angol labdarúgás
2026.09.04. 12:05

„Ha megtanul úgy lőni a fiam, mint te, nagyon elégedett leszek” – Bruno Fernandes Szoboszlainak

Angol labdarúgás
2026.09.03. 23:08

Szoboszlai Dominik jobbhátvéd marad? A Liverpool edzőjének nincs ellenére

Angol labdarúgás
2026.09.03. 14:35

Az angol klubok után az olasz csapatok költötték a legtöbbet, de hatalmas a lemaradás

Olasz labdarúgás
2026.09.02. 13:40