FFT: Éric Cantona, a forradalmár zseni, aki visszahelyezte az MU-t a futballtérképre – 2. rész

V. Sz., FFTV. Sz., FFT
2022.04.05. 20:25
Akkoriban nem úgy intézték a dolgokat, ahogyan Éric Cantona, de ma sem úgy szokták. A francia csatár körül rendszeresek voltak a balhék, mégsem sok mindenkinek volt hozzá hasonló aurája a futballtörténelem során. Éppen harminc éve kezdte meg tündöklését Angliában. 2. rész.

A Manchester United 1992-ben csupán a nyolcadik helyen állt a bajnokságban, kilenc ponttal lemaradva a listavezető Norwich mögött, 17 mérkőzésen csupán 16 gólt zsebelt be a csapat, kevesebbet, mint hárman az utolsó négyből. Azon a nyáron Ferguson elszalasztotta Alan Shearert, majd leigazolta Dion Dublint, aki eltörte a lábát. Cantona szinte véletlenül lett a Manchester United játékosa, miután a Leeds mindössze 1.2 millió fontért elengedte.

„Amikor hozzánk került, a csapat olyan volt, mint egy Formula–1-es autó, már csak egy ember kellett, hogy elvezesse – mondja Gary Pallister. – Ez pedig Cantona volt. Ő volt a kirakós utolsó darabja, és tökéletesen beleillett a képbe. Az a nap, amikor megjelent, még mindig frissen él az emlékezetemben. Egy kicsit mindnyájan kétkedve vártuk, mert megelőzte a hírneve, kíváncsiak voltunk, miféle ember érkezik, de az első pillanattól kezdve sugárzott az aurája, és ez a pályára is kihatott. Nem emlékszem másra, aki úgy futott volna, mint ő. Nagyon értette a játékot, és olyan képzelőerőt adott a csapatnak, ami talán hiányzott korábban.”

Éric Cantona legendás történetének második részét elolvashatják a FourFourTwo.hu oldalán, ide kattintva!

Legfrissebb hírek

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57

Tóth Balázs a No. 1; Corbu Máriusz: Glasgow-ban rendben leszünk

E-újság
2026.09.14. 23:35

Szoboszlai a BL-ben: gól és győzelem; női kosarasok: Ide nekünk az oroszlánt is!

E-újság
2026.09.10. 00:07

Borbély Balázs (vissza)jött, látott és győzött; Női kosarasaink 28 év után újra a vb-n

E-újság
2026.09.03. 23:47

Borbély Balázs már vendég Győrben...; ezek voltak a transzferpiac legnagyobb dobásai

E-újság
2026.09.03. 00:11

Fradi: az utolsó lépés; Inog a szék Infantino alatt

E-újság
2026.08.26. 23:50

Bamidele Yusuf gyerekkora óta ismeri Paul Onuachut; Varga Barnabással juthat BL-főtáblára az AEK

E-újság
2026.08.26. 00:06