PL: Guardiola a világ legjobb menedzsere – Klopp

D. Á.D. Á.
2022.04.08. 13:24
null
Guardiola lenne a legjobb edző jelenleg? (Fotó: AFP)
A Liverpool FC labdarúgócsapatának menedzsere, Jürgen Klopp szerint Pep Guardiolánál jelenleg nincs jobb edző a világon.


„Guardiola a legjobb menedzser a világon. Azt hiszem, ebben mind egyetérthetünk. A BL-ben a Cityvel még nem ért fel a csúcsra, ennek ellenére nem tudom, hogyan tudja valaki megkérdőjelezni a tudását. Mind sokat gondolkozunk. Ezért is hibázunk néha, de a futballban csak a meccsek után tudjuk levonni a tanulságot, nem pedig előtte” – mondta Jürgen Klopp Pep Guardioláról, aki maga is elismerte, néha túlgondolja a dolgokat a Bajnokok Ligájában.

Ahogyan már megszokhattuk az elmúlt években, ezúttal is a Liverpool és a Manchester City harcol a Premier League trófeájáért. A két csapat vasárnap 17.30-kor csap össze egymással az Anfielden, a mérkőzés kimenetele pedig kulcsfontosságú lesz a bajnoki címet illetően – a két élcsapatot egy pont választja el a tabellán.

A Liverpool egykori védője, a televíziós szakértőként tevékenykedő Jamie Carragher az angol The Telegraphon írt egy véleménycikket az előttünk álló meccsről, melyben érdekes kijelentéseket tett.

„A Manchester City–Liverpool FC az angol futball történetének legnagyobb rivalizálása. Felejtsétek el a Manchester United–Arsenal meccset, ez az első alkalom a történelemben, hogy az ország két legjobb csapata a világ két legjobb csapata is egyben, amelyeket ráadásul a mostani generáció két legnagyobb edzője irányít” – írta Carragher.

ANGOL PREMIER LEAGUE
32. FORDULÓ
17.30:
Liverpool FC–Manchester City (Tv: Digi Sport1) – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 30 23 4 3 70–18 +52 73
2. Liverpool 30 22 6 2 77–20 +57 72
3. Chelsea 29 17 8 4 58–23 +35 59
4. Tottenham Hotspur 30 17 3 10 52–37 +15 54
5. Arsenal 29 17 3 9 44–34 +10 54
6. West Ham United 31 15 6 10 51–40 +11 51
7. Manchester United 30 14 9 7 49–41 +8 51
8. Wolverhampton Wanderers 31 15 4 12 33–27 +6 49
9. Crystal Palace 30 8 13 9 42–38 +4 37
10. Leicester City 28 10 7 11 43–47 –4 37
11. Aston Villa 30 11 3 16 42–42 0 36
12. Southampton 30 8 12 10 37–46 –9 36
13. Brighton & Hove Albion 30 7 13 10 26–36 –10 34
14. Brentford 31 9 6 16 37–48 –11 33
15. Newcastle United 30 7 10 13 33–54 –21 31
16. Leeds United 31 7 9 15 35–68 –33 30
17. Everton 29 7 4 18 32–52 –20 25
18. Burnley 29 4 12 13 25–42 –17 24
19. Watford 30 6 4 20 29–57 –28 22
20. Norwich City 30 4 6 20 18–63 –45 18

 

Legfrissebb hírek

Saka-gól és Arsenal-siker az Aston Villa otthonában

Angol labdarúgás
5 órája

A nyár legnagyobb fogása? Liverpoolba szerződött a PSG sztárja – hivatalos

Angol labdarúgás
12 órája

Az Ipswich ráijesztett az MU-ra, de Bruno Fernandesre nem volt ellenszere

Angol labdarúgás
2026.08.30. 19:34

Joao Pedro két kapura játszott, a Chelsea hétgólos meccsen verte meg a Brightont

Angol labdarúgás
2026.08.30. 17:13

„Nem tudom megmagyarázni, talán gond volt a táblával” – Iraola a Forest tizenegyeséről

Angol labdarúgás
2026.08.30. 14:46

Világbajnok kapussal erősített a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.30. 11:16

A Spurs a második bajnokiját is elbukta De Zerbivel, megvan a Newcastle első győzelme

Angol labdarúgás
2026.08.29. 20:34

Tóth Alex nélkül ikszelt a Bournemouth; Lampardék ellen maradt hibátlan a Hull

Angol labdarúgás
2026.08.29. 18:05