PL: a belső védők megoldották, londoni derbit nyert az Arsenal

CS. M.CS. M.
2022.05.01. 19:23
null
Újabb fontos lépést tett legfőbb célja felé az Arsenal (Fotó: Getty Images)
A BL-indulásért küzdő Arsenal 2–1-re legyőzte a West Ham Unitedot az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 35. fordulójának vasárnapi játéknapján. 

 

Nem indult eseménydúsan az első félidő, egyik csapat sem játszott mezőnyfölényben. Bár kisebb helyzetek adódtak mindkét fél előtt, ziccerekig nem jutottak el. A 38. percben aztán jött egy szöglet az Arsenaltól, Rob Holding pedig a hálóba bólintott, megszerezve ezzel karrierje első Premier League-gólját. A szünetre azonban így sem vonulhatott előnnyel Mikel Arteta együttese, hiszen a 45. percben Vladimír Coufal középre tett labdája után Jarrod Bowen egalizált.

A második félidőben aztán nem sok minden változott, továbbra is kiegyenlített volt a játék, de az 55. percben Gabriel Martinelli beadása után Gabriel fejelt a hálóba – mindkét belső védője betalált tehát a vendéggárdának. A folytatásban a West Ham próbált dominálni, az Arsenal pedig kontrákból veszélyeztetett főleg, ám az eredmény már nem változott. Nagy lépést tett Mikel Arteta alakulata a BL-indulás felé, de még korántsem ünnepelhet.

GABRIEL GYŐZTES GÓLJA ITT!

ANGOL PREMIER LEAGUE
35. FORDULÓ
West Ham United–Arsenal 1–2
(Bowen 45., ill. Holding 38., Gabriel 54.)
Everton–Chelsea 1–0 (Richarlison 47.)
Tottenham–Leicester City 3–1 (Kane 22., Szon Hung Min 60., 79., ill. Iheanacho 90+1.)

HÉTFŐN
21.00:
Manchester United–Brentford (Tv: Digi Sport1)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Leeds United–Manchester City 0–4
(Rodri 13., Aké 54., Gabriel Jesus 78., Fernandinho 90+3.)
Aston Villa–Norwich City 2–0
(Watkins 41., Ings 90+3.)
Southampton–Crystal Palace 1–2 (Romeu 9., ill. Eze 60., Zaha 90+2.)
Watford–Burnley 1–2 (Tarkowski 8. – öngól, ill. Cork 83., Brownhill 86.)
Wolverhampton Wanderers–Brighton & Hove Albion 0–3 (Mac Allister 42. – 11-esből, Trossard, Bissouma 86.)

Newcastle United–Liverpool 0–1
(N. Keita 19.)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 34 26 5 3 84–21 +63 83
2. Liverpool 34 25 7 2 86–22 +64 82
3. Chelsea 34 19 9 6 68–29 +39 66
4. Arsenal 34 20 3 11 54–41 +13 63
5. Tottenham 34 19 4 11 59–39 +20 61
6. Manchester United 35 15 10 10 54–52 +2 55
7. West Ham 35 15 7 13 53–46 +7 52
8. Wolverhampton 34 15 4 15 33–32 +1 49
9. Brighton & Hove Albion 35 10 14 11 34–42 –8 44
10. Newcastle 35 11 10 14 40–56 –16 43
11. Leicester City 33 11 9 13 48–54 –6 42
12. Crystal Palace 34 9 14 11 45–42 +3 41
13. Aston Villa 33 12 4 17 44–46 –2 40
14. Brentford 34 11 7 16 41–49 –8 40
15. Southampton 35 9 13 13 41–58 –17 40
16. Burnley 34 7 13 14 31–46 –15 34
17. Leeds United 34 8 10 16 38–72 –34 34
18. Everton 33 9 5 19 35–55 –20 32
19. Watford 34 6 4 24 32–69 –37 22
20. Norwich City 34 5 6 23 22–71 –49 21

 

Legfrissebb hírek

Az MU adja a Premier League-idény legjobb játékosát

Angol labdarúgás
7 órája

„Nincs annál felemelőbb, mint amikor elismerik a munkádat” – Szalah érzelmes videóban búcsúzik

Angol labdarúgás
7 órája

Szoboszlai Dominik: Most az egyéni elismerések jöttek, de az összeset elcseréltem volna egy kupára

Angol labdarúgás
22 órája

Juhász Roland: A világsztároknak is nagy élmény lesz a Puskás Arénában játszani

Bajnokok Ligája
Tegnap, 18:15

Pep Guardiola távozik a Manchester City menedzseri posztjáról – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:21

Michael Carrick marad a Manchester United vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:12

Slot: Szoboszlai Dominik az iskolapéldája annak, hogyan kell a Premier League-ben egyre jobbá válni

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:21

Lőw Zsolt a BL-döntőről: 51:49 arányban a Paris Saint-Germaint tartom esélyesebbnek

Bajnokok Ligája
2026.05.21. 22:26
Ezek is érdekelhetik