Liverpool: távozik a Barcelona elleni BL-elődöntő hőse – hivatalos

M. D.M. D.
2022.06.09. 12:07
null
Immár hivatalos, Divock Origi nem marad a Liverpool játékosa (Fotó: AFP)
A Liverpool FC a hivatalos honlapján bejelentette, hogy belga labdarúgója, Divock Origi szerződése lejártával a nyáron távozik a csapattól.

 

A 27 esztendős támadó nyolc évig tartozott a Liverpool kötelékébe, de egy-egy idényt kölcsönben a Lille-nél és a Wolfsburgnál is eltöltött. A „vörösöknél” 175 tétmérkőzésen összesen 41 gólt szerzett, egyik legemlékezetesebb meccsét 2019 tavaszán játszotta, amikor duplázott az FC Barcelona ellen 4–0-ra megnyert Bajnokok Ligája-elődöntőben (majd betalált a Tottenham elleni döntőben is).

Ha már védenie úgysem kell, kigyúrta magát Karius – fotó

A korábbi sajtóhírek szerint Origi minden bizonnyal az AC Milannál folytatja a pályafutását.

A belga futballistán kívül Sheyi Ojo, Ben Woodburn és Loris Karius is távozik a Liverpooltól – utóbbi futballista, a most 28 éves német kapus 1475 nappal ezelőtt, a keserű emlékű 2018-as BL-döntőben (Real Madrid, 1–3) játszotta az utolsó mérkőzését a Mersey-parti együttesben, azóta kölcsönben a Besiktasnál és az Union Berlinnél védett.


Legfrissebb hírek

Marcelo Brozovic országot váltott, Roberto Firmino csapattársa lett

Minden más foci
2026.09.15. 07:41

Tizennyolc évvel az útnak indulása után hazájába igazolt James Rodríguez

Minden más foci
2026.09.12. 11:37

A City és a Chelsea „kezén” több mint 1.7 milliárd euró folyt át, de a Liverpool zárt a legnagyobb mínuszban nyáron

Angol labdarúgás
2026.09.02. 18:22

A Milan ajánlatot kapott Leaóért; Watkins Szaúd-Arábiába tart – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2026.08.26. 21:15

Christopher Nkunku visszatért Lipcsébe – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.25. 20:52

A negyedmilliárd eurós kérdés: miből tudják a „traktorosok” felszántani az átigazolási piacot? 

Angol labdarúgás
2026.08.25. 14:28

Martinelli az Al-Hilalba, Kodro Krétára tart – ez történt hétfőn a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.24. 22:58

A Spurs újabb ajánlatot készül tenni Gakpóért, és még a Manchester City is érdeklődik – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.24. 18:55