Man. City: Barcelona? Majd meglátjuk… – Bernardo Silva

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2022.06.10. 11:00
null
Bernardo Silva nem zárja ki a lehetőségét annak, hogy a Barcelonában folytassa pályafutását (Fotó: Getty Images)
A Manchester City portugál középpályása, Bernardo Silva nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a nyáron az FC Barcelonába igazoljon.


A Manchester City ásza csütörtök este (is) nagyszerűen futballozott a portugál válogatottban, a Csehország ellen 2–0-ra megnyert mérkőzésen Joao Cancelónak és Concalo Guedesnek is kiosztott egy-egy gólpasszt.

Bernardo Silva a mögöttünk hagyott idényben parádésan teljesített, a Manchester City egyik legjobb játékosa volt, be is választották a Premier League álomcsapatába. Összesen nyolc gólig jutott és négy gólpasszt adott 35 mérkőzésen, s egyértelműen kihagyhatatlan volt Pep Guardiola együtteséből.


Talán ezért is lehet meglepő, hogy a csehek elleni mérkőzés után a portugál klasszis nem adott egyértelműen nemleges választ, amikor a Barcelonáról kérdezték.

„Sajnos most nem válaszolhatok a Barcelonával kapcsolatos kérdésekre, hiszen a nemzeti csapatra koncentrálok. Majd meglátjuk, mi történik, amikor vége lesz az idénynek – nyilatkozta Bernardo Silva.

Fabrizio Romano a hivatalos Twitter-oldalán arról számolt be, hogy jelenleg a Barcelona csupán érdeklődik a portugál középpályás iránt, az üzlet egyelőre nem lehetséges – a katalánok valószínűleg csak akkor tudnának ajánlatot tenni, ha Frenkie de Jong a Manchester Unitedbe igazol.

Xavi együttese természetesen továbbra sincs könnyű anyagi helyzetben: Eduard Romeu szerint félmilliárd euróra lenne szükség ahhoz, hogy megmentsék a klubot. A Barcelona pénzügyekért felelős elnökhelyettese egy héttel a klub közgyűlése előtt drámai szavakat használt, de érzékeltette azt is: vannak terveik.


Bernardo Silva 2017-ben az AS Monacóból igazolt a Manchester Citybe, 251 mérkőzésen 48 gólt szerzett és 51 gólpasszt adott. Összesen négyszer nyerte meg a Premier League-et és az angol Ligakupát, egyszer pedig az FA-kupát is elhódította a Manchester Cityvel.

A Transfermarkt jelenleg nagyjából 75 millió euróra becsüli a 27 esztendős labdarúgó értékét.

Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
11 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
11 órája

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
17 órája

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

A Barcelona szép gólokkal hozta a kötelezőt az Oviedo ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.25. 23:00
Ezek is érdekelhetik