Tottenham: megegyeztek a Brightonnal a válogatott középpályásról

Vágólapra másolva!
2022.06.14. 13:23
null
Yves Bissouma a Tottenhamben folytathatja (fotó: AFP)
A Sky Sports értesülései szerint az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Tottenham Hotspur és Brighton and Hove mindenben megegyezett egymással, így a 25 éves mali válogatott középpályás, Yves Bissouma az észak-londoni csapatnál folytatja pályafutását.

Yves Bissoumának még egy évig érvényes szerződése volt a Brightonnal, amely viszont elfogadta a Tottenham Hotspur 25 millió fontos ajánlatát a 27-szeres mali válogatott középpályásért, aki a hírek szerint csütörtökön eshet át az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon.

Bissouma iránt egyébként az Arsenal, az Aston Villa és az Everton is élénken érdeklődött. A középpályás a Tottenham harmadik nyári szerzeménye, miután az angol kapussal, Fraser Forsterrel és a horvát támadóval, Ivan Perisiccsel már korábban megegyezett.

A Sky Sports írt arról is, hogy a Hotspur érdeklődik a Middlesborough játékosa, Djed Spence iránt is, aki a mögöttünk hagyott idényben kölcsönben a Premier League-be 23 év után visszajutó Nottingham Forestben szerepelt.

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
20 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.02.02. 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik