PL: Eriksen a Manchester United játékosa – hivatalos

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2022.07.15. 16:39
null
Eriksen a Manchester United legújabb igazolása (Fotó: Twitter/Fabrizio Romano)
Hivatalos oldalán jelentette be az angol első osztályú labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United, hogy leigazolta a 115-szörös dán válogatott középpályást, Christian Eriksent. A Brentfordtól érkező játékos hároméves szerződést kötött, 2025-ig marad a „vörös ördögöknél”.

 

Korábban beszámoltunk róla, hogy Christian Eriksen a Manchester Unitedet választotta, és kész aláírni a szerződését új csapatával. A klub most hivatalosan is bejelentette a dán középpályást, Tyrell Malacia után ő a „vörös ördögök” második igazolása a nyáron.

„A Manchester United különleges klub, alig várom, hogy megkezdhessem a munkát. Sokszor részesülhettem abban a megtiszteltetésben, hogy játszhattam az Old Traffordon, de United-mezben ez teljesen más érzés lesz. Ten Hag fantasztikus edző. Már beszéltem vele, és egyre izgatottabb vagyok a jövőt illetően” – nyilatkozta a dán karmester.

John Murtough, a Manchester United futballigazgatója elmondta, hogy Eriksen pályafutása során az egyik legjobb támadó középpályás volt Európában, így nem lepődött meg, hogy több ajánlatot is kapott a nyáron: „Nagyon boldogok vagyunk, hogy meg volt győződve arról, hogy ez lesz a megfelelő hely a számára.”

Eriksen a 2021-es Európa-bajnokság csoportmérkőzésén, Finnország ellen összeesett a pályán, újra is kellett éleszteni, ám sikerült megmenteni az életét. Bő fél év elteltével 2021 decemberében jelentette be, az orvosi vizsgálatok alapján nincs oka a visszavonulásra, és ha már nem kell, hát nem is fogja befejezni a karrierjét – szeretne ott lenni a dánokkal a 2022-es katari világbajnokságon is.

Fél év kihagyás után idén januárban szerződtette június végéig a Brentford, amelyben 11 mérkőzésen egy gólt és négy gólpasszt jegyzett. Márciusban Hollandia ellen visszatért a dán válogatottba is, méghozzá álomszerűen, hiszen becserélése után két perccel gólt szerzett, de pár nappal később a szerbek kapuját is bevette.

A Manchester United ma a pályán sem tétlenkedett, 4–1-re megnyerte az ausztrál Melbourne Victory elleni felkészülési mérkőzését.

Legfrissebb hírek

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
5 órája

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 18:44

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.10. 17:14

Jogosulatlanul lépett pályára a Grimsby egyik játékosa a Manchester United elleni Ligakupa-meccsen

Angol labdarúgás
2025.09.02. 15:18

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08

Fordult a kocka: Isak módszerével érkezne játékos a Newcastle Unitedhez

Angol labdarúgás
2025.08.31. 11:46

Öngól és büntető kellett az MU első győzelméhez; Grealish szárnyal az Evertonban

Angol labdarúgás
2025.08.30. 18:12
Ezek is érdekelhetik