MU: „Elfogadhatatlan” – Ten Hag CR-ék korai távozásáról

Vágólapra másolva!
2022.08.03. 14:19
null
Vajon marad Manchesterben Cristiano Ronaldo? (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, az ötszörös aranylabdás portugál sztár, Cristiano Ronaldo visszatért az angol Manchester Unitedhez, de a vasárnapi, Rayo Vallecano elleni felkészülési mérkőzésen csak egy félidőt játszott, majd több társával együtt még a mérkőzés vége előtt elhagyta az Old Traffordot. Az esetre most Erik ten Hag, az MU menedzsere is reagált.

„Ez elfogadhatatlan. Bárki számára” – húzta alá a holland szakvezető a Viaplay Sport Nederlandnak. „Egy csapat vagyunk, szóval ott kell maradni a végéig” – tette hozzá Ten Hag.

 

Mint ismert, Cristiano Ronaldo családi okokra hivatkozva nem vett részt a Man. United ausztráliai túráján, és csak múlt hétfőn tért vissza Angliába, hogy tárgyaljon a klub vezetőivel, és személyesen is egyeztessen Erik ten Hag menedzserrel.

Az előző idényben a 6. helyen végző, így az Európa-ligában induló Manchester Unitednél a 37 éves klasszis nem játszhatna a legrangosabb európai sorozatban, a Bajnokok Ligájában, ezért egész nyáron arról lehetett hallani, hogy szeretné elhagyni a klubot, s akár visszatérhet nevelőegyesületéhez, a portugál bajnokság legutóbbi ezüstérmeséhez, a BL-induló Sporting CP-hez is, ahol 1997 és 2003 között játszott.

Ronaldo ugyanakkor egyszerűen „hazugságnak” titulálta a távozásáról szóló híreket.

Legfrissebb hírek

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkez Milost

Angol labdarúgás
1 órája

Haaland duplázott, a City magabiztos győzelmet aratott a United felett

Angol labdarúgás
2 órája

„Kár érte…” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhiéhez hasonló esetek

Angol labdarúgás
2025.09.12. 11:13

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 18:44

Messi, Haaland, Bryant, Ronaldo – velük készül visszavonulására a legendás pankrátor

Egyéb egyéni
2025.09.11. 10:06

Tóth Balázs: Volt tizenöt évvel ezelőtt egy gyerekkori álmom

Magyar válogatott
2025.09.10. 07:31

Dibusz helyett Tóth Balázs véd – így kezd a magyar válogatott Portugália ellen

Foci vb 2026
2025.09.09. 19:20

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
2025.09.09. 15:47
Ezek is érdekelhetik