MU: Ten Hag szerint a játékosai nem vállaltak felelősséget a teljesítményükért

MTI/L. M.MTI/L. M.
2022.08.14. 10:55
null
Erik ten Hag nem kímélte a játékosait (Fotó: AFP)
Erik ten Hag menedzser szerint kiábrándító volt a Manchester United első két mérkőzése az angol labdarúgó-bajnokság új idényében – írja a Magyar Távirati Iroda. 

 

A nyári szünetben az Ajaxtól érkezett holland szakvezető csapata előbb hazai pályán 2–1-re kikapott a Brighton & Hove Albiontól, majd szombaton 4–0-s vereséget szenvedett a Brentford otthonában. Legutóbb John Chapman rajtolt két vereséggel a Manchester United vezetőedzőjeként – ez 1921-ben történt…

„Reménykedtem a jobb kezdésben, és bár a hitemet nem veszítettem el, mert láttam jó dolgokat, de ez a két meccs kiábrándító volt. A mi szintünkön nem lehet ilyen hibákat elkövetni” – értékelt Ten Hag.

Hozzátette, mindig meglepő számára, ha egy csapat ilyen rosszul kezd egy mérkőzést, hiszen szombaton a Brentford a 35. percen már 4–0-ra vezetett. Meglátása szerint egyéni hibákból kapták a gólokat, másrészt ellenfelük éhesebb volt a sikerre.

„Jó játékosaink vannak, akiknek felelősséget kell vállalniuk a pályán csapatként és egyénileg is, de ezt nem tették meg. Megkértem őket, hogy játsszanak hittel és vállalják a felelősséget a teljesítményükért, de ezt sem tették meg” – magyarázta Ten Hag.

Megjegyezte, a történteknek semmi közük a taktikához, mert a játékosai követik az utasításait, de rossz döntéseket hoztak, márpedig „a futball a hibák játéka, és aki hibázik, azt megbüntetik”.

Hangsúlyozta, csak akkor tudnak kilábalni a jelenlegi helyzetükből, ha összetartanak és keményen dolgoznak.

„Félreértés ne essék, a vezetőedző is felelős, sőt az övé a legfőbb felelősség, és ezt vállalom is. Hitet kell adnom nekik, de nekik is hinniük kell saját magukban” – mondta a játékosairól.

A United sorozatban a hetedik idegenbeli mérkőzését veszítette el a Premier League-ben, és hatodik alkalommal kapott négy vagy több gólt vendégként az előző szezon kezdete óta.

Erik ten Hag elismerte, hogy minőségi játékosokat kell szerződtetniük, de megjegyezte, a jelenlegi keretük is elég jó ahhoz, hogy legyőzzék a Brightont és a Brentfordot.

A klub idén nyáron körülbelül 50 millió fontért szerezte meg az Ajax középhátvédjét, Lisandro Martínezt, akit szombaton már a szünetben le kellett cseréni, míg a Brentfordtól ingyen érkezett Christian Eriksennagyot hibázott a második gól előtt.

A Manchester United a következő körben a Liverpoollal találkozik.

ANGOL PREMIER LEAGUE
2. FORDULÓ
Brentford–Manchester United 4–0
(Dasilva 10., M. Jensen 18., Mee 30., Mbeumo 35.)
Aston Villa–Everton 2–1
(Ings 32., Buendía 86., ill. Digne 87. – öngól)
Arsenal–Leicester City 4–2(Gabriel Jesus 23., 35., Xhaka 55., Gabriel Martinelli 76., ill. Saliba 53. – öngól, Maddison 74.)
Brighton & Hove Albion–Newcastle United 0–0
Manchester City–AFC Bournemouth 4–0
(Gündogan 19., De Bruyne 31., Foden 37., Lerma 79. – öngól)
Southampton–Leeds United 2–2(Aribo 72., Walker-Peters 81., ill. Rodrigo 46., 60.)
Wolverhampton Wanderers–Fulham 0–0

Vasárnap
15.00:Nottingham Forest–West Ham United (Tv:Spíler1)
17.30:Chelsea–Tottenham Hotspur (Tv:Spíler1)
Hétfő
21.00
Liverpool–Crystal Palace (Tv:Arena4)


AZ ÁLLÁS
1. Manchester City226–0+66
2. Arsenal226–2+46
3. Brentford2116–2+44
4. Newcastle United2112–0+24
5. Leeds United2114–3+14
6. Brighton & Hove Albion2112–1+14
7. Tottenham114–1+33
8. Chelsea111–0+13
9. Aston Villa2112–3–13
10. AFC Bournemouth2112–4–23
11. Fulham222–2 02
12. Liverpool112–2 01
13. Wolverhampton2111–2–11
14. Leicester City2114–6–21
15. Southampton2113–6–31
16. Everton221–3–20
17. West Ham United110–2–20
17. Nottingham Forest110–2–2
Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik: Most az egyéni elismerések jöttek, de az összeset elcseréltem volna egy kupára

Angol labdarúgás
8 órája

Pep Guardiola távozik a Manchester City menedzseri posztjáról – hivatalos

Angol labdarúgás
17 órája

Michael Carrick marad a Manchester United vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
17 órája

Slot: Szoboszlai Dominik az iskolapéldája annak, hogyan kell a Premier League-ben egyre jobbá válni

Angol labdarúgás
18 órája

Népsport: vörös ördögök a mágikus 7-es mezben

Népsport
21 órája

Premier League: Szoboszlait is beszavazhatják a szurkolók az év csapatába

Angol labdarúgás
2026.05.21. 18:35

„Apa, bajnokok vagyunk!” – fia sírva közölte a nagy hírt az Arsenal edzőjével

Angol labdarúgás
2026.05.21. 18:10

19 meccs kapott gól nélkül, 18 találat szöglet után – az Arsenal bajnoki címe számokban

Angol labdarúgás
2026.05.20. 13:20
Ezek is érdekelhetik