PL: Eriksent az MU edzői már Tottenham-futballistaként is megkörnyékezték

2022.08.02. 13:58
null
Christian Eriksent elmondása szerint régóta szerették volna szerződtetni Manchesterben (Fotó: AFP)
Abban az időszakban, amikor a Tottenham Hotspur futballistája volt, a Manchester United mindegyik vezetőedzőjével tárgyalt Christian Eriksen, aki végül most nyáron igazolt a „vörös ördögökhöz”.

Mialatt a most 30 éves középpályás 2013 és 2020 között 305 tétmérkőzésen lépett pályára a londoni csapatban, az MU-nak négy menedzsere volt, és a játékos elmondása szerint David Moyes, Louis van Gaal, José Mourinho és Ole Gunnar Solskjaer is többször beszélt vele.

„Akkoriban a Spursnél nem tudtam elképzelni, hogy egy másik angol csapathoz igazoljak. Sok időt töltöttem a klubnál, és szerettem volna magam kipróbálni egy másik országban, így kerültem az Interhez, ahol végül nagyon jól éreztem magam” – nyilatkozta a 115-szörös dán válogatott labdarúgó.

Eriksen tavaly júniusban az Európa-bajnokságon, a Finnország elleni csoportmérkőzés első félidejének végén szívmegállás miatt összeesett a gyepen, de csapattársainak, valamint az orvosi stáb gyors beavatkozásának köszönhetően újra tudták éleszteni, és megmentették az életét. A beavatkozás után kórházba szállították, ahol hat napot töltött, szívritmus-szabályozót kapott, majd hazatért.

Később olasz klubcsapata, az Internazionale közös megegyezéssel felbontotta a szerződését, mert az olaszországi szabályozások nem tették lehetővé, hogy szívritmus-szabályozóval pályára lépjen. Eriksen tavasszal a Brentford játékosaként tért vissza – 11 találkozón kapott lehetőséget –, és idén hat alkalommal játszott már a dán válogatottban is.

Eriksen elárulta, mielőtt aláírt a Manchester Unitedhez, többször is egyeztetett az új vezetőedzővel, Erik ten Haggal, és bízik a szakemberben.

Az MU a Premier League hétvégi rajtján a Brighton ellen hazai környezetben kezd.

(MTI)

Legfrissebb hírek

A Manchester United sztárja alig hitte el, hogy fia Szoboszlaiért rajong

Angol labdarúgás
1 órája

Ismét megdöntötte nyári költekezési rekordját a Premier League

Angol labdarúgás
3 órája

A PSG-ből igazolt tizennyolc éves szélsőt az Aston Villa – hivatalos

Angol labdarúgás
23 órája

Kép: két régi jó barát – Erling Haaland Szoboszlai Dominikkal közös fotót posztolt

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:22

Saka-gól és Arsenal-siker az Aston Villa otthonában

Angol labdarúgás
2026.08.31. 23:00

A nyár legnagyobb fogása? Liverpoolba szerződött a PSG sztárja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.31. 15:40

Carrick a csapat reakciója miatt a legboldogabb; Alonsónak vegyes érzései vannak a győzelem után

Angol labdarúgás
2026.08.31. 09:01

Az Ipswich ráijesztett az MU-ra, de Bruno Fernandesre nem volt ellenszere

Angol labdarúgás
2026.08.30. 19:34